
Százöt énekes kapott meghívást a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre
Új tagként csatlakozik a zsűrihez Deniz Uzun
Zene mindenhol. Kivel, mivel, hol, mikor, mi történt. Érdekes, nem bánt senkit, nekünk, sőt értünk szól. Számunkra ez a hír.

Új tagként csatlakozik a zsűrihez Deniz Uzun

Külön ketrecet kapnak a legvadabb bandák

Visszatérnek a Rakonczai-fivérek a Balaton partjára

Ez egyszerre tisztelgés a hangszer és a magyar népzenei hagyomány előtt

Loft Begi, Rúzsa Magdi és Bagossyék lesznek az idie húzónevek

Hat bérlet és egy minisorozat a klasszikus zene rajongóinak

Amit ezúttal a szokottnál később, július 2. és 4. között rendeznek meg a Lőverekben

Átzenélik az egész nyarat

Egy örök kívülálló emléket kap

Jazz, DJ-k, Danubia Zenekar, pop és rock és opera – mindez szeptember 6-ig

23. alkalommal rendezik meg a klasszikus zene és a természet találkozásának örömét

Ez lesz az idei évad nyitánya

Az idén 60 éves albumot teljes egészében eljátssza a Bits

Egybeolvad hang és látvány a Magyar Zene Házában

A tehetség és hagyomány találkozásának jegyében május 11-14. között rendezik meg

Ígérik, a munkacsoportok nyitottak, az eredményeket pedig folyamatosan publikálni fogják

Nagyon távolra mennek, hogy koncertet adjanak

Oktatás, zeneexport, fesztiválok – súlyos helyzetben a magyar zene

A fiatal nemzedék egyik legizgalmasabb tehetsége lesz a szólista

Sebő Ferenc élete a népzene felemelésében volt

Új helyszínen, a régi színvonalon tartják meg

A tavasz jelképének ünnepe lesz

Az est különlegessége, hogy a műsort a hallgatóság állítja össze

A hazai elektronikus underground javával együtt

Huzella Péter is visszatér erre az alkalomra

A rendezvényhez számos vidéki város is csatlakozik

Ez a projekt a Forum Voix Etouffées által eddig lebonyolított legnagyobb

A tíznapos rendezvénysorozatot augusztus 14-23. között rendezik meg

Az idei választások után minden bizonnyal más hangulatú lesz a fesztivál

Hip-hop és világzene is felhangzik

De előbb a Trafóban mutatkoznak be a fő előadók

Mi közük a betonfalaknak a hangversenyek sikeréhez?

A szakmai, valamint a közönségdíjra jelölték a tavalyi produkciót

Fiával és a Budapest Gipsy Virtuózokkal együtt

Hogy a tárogató ne csupán emlék, hanem élő hangszer maradjon

Továbbra is jól hangzik a magyar népzene, a balkáni ritmusok és az erdélyi cigányzene ötvözése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.