Tavaly alakul a White Dragon zenekar.
Előremutatóbb irányvonalat képviselnek úgy, hogy eközben a „dög” és a „zúzda” sem szorult háttérbe.
A Mad’ame zenekar 2013-ban alakult. Több tagcsere és egy névváltoztatás után 2019-re állt össze a végleges formáció.
A Dal 2020 című műsorban keressük az év magyar slágerét
Pár hónapja átkattant valami, s azóta ha leülök, születik egy zene.
Az Indián az Anna and the Barbies egyik legkiforrottabb munkája.
98 kotta, a CD mellékleten az eredeti felvételek, és a Boglya Népzenei Együttes muzsikája.
Újabb nagy dobásra készül a Junkies.
Megújult az Örökség zenekar. Mire számíthatunk?
A Five More Minutes zenekar 2015 decemberében alakult Szegeden.
Popslágereket játszottunk saját számokkal fűszerezve. Később megalapítottuk a zenekart: Attila és Robi, Karesz előző együtteséből, az S.C.901-ből csatlakozott.
A ZERO Showband Szilveszterkor az Intercontinental Hotel gálavacsorája után táncoltatja meg a vendégeket a legnagyobb slágerekkel.
A Maraquita zenekart Szilágyi Mária énekes és Fülöp Adrián zongorista alapították 2014-ben „Maria y Los Chicos” névvel.
A zenekar 2002 februárjában alakult Konvoj néven. Sűrű tagcserék során jutottak el a mai felállásig.
2016-ban a már teljes értékű, koncertező zenekarként működő Heavenhike-ot leszerződtette az egykori Sony Music Hungary.
Ráfeküdtem az éneklésre, és kis odafigyeléssel elénekeltem a dalokat. Egy lemeznyi anyag született 10 nótával, aminek a címadó dala: Dalok a szívemből.
A Cairo zenekar a kilencvenes évek igazi „dance” stílusát adja, mégsem tartoznak a „retro” kategóriába, mert folyamatosan új dalokkal jelentkeznek.
Két új dal már meg hallgatható a tavaly még Solum névre hallgató, de azóta Pick Down névre váltó hazai metal csapattól.
„Tiszta, jó amerikai rock & roll-t játszunk, tudod… Nem akarom, hogy a zenénk kommersz legyen, vagy bármi.
2014-ben elkészült a csapat “Elindultam szép hazámból” c. 5+1 számos bemutatkozó anyaga, melyen 5 ismert népdal, illetve egy meglepetés átirat található.
Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat szerepeltek együtt és egyénileg is, kipróbálva magukat különböző zenei műfajokban, míg végül ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra.
A kezdetben még blues-rock zenét játszó együttest 2017-ben alakította Gotthard Zoltán és Kiss Norbert énekes, később csatlakozott Ruha Arnold.
A Burning Hate Heroes zenekar 2017. 05. 13. -án alakult Orosházán.
A Cikádor Rock City Fesztivál már hatodik alkalommal került megrendezésre, a zenekar pedig 126 fellépést tudhat maga mögött.
Egy modern metal zenekar Budapestről, mely 2015 év végén alakult.
Teddy Harpo, egyszemélyben gitáros, szájharmónikás, énekes és dobos.