Keresés
Close this search box.
2017 januárjától újra alakult a NightSide power metal zenekar.

NightSide zenekarA zenekarnak volt egy Ös-NightSide időszaka, mely 1996-ban jött létre, eleinte Mad Horse néven, majd 2001-től változott NightSide-ra a zenekar neve. Pár koncertet leszámítva azonban folyamatos tagcserék nehezítették a zenekar működését és bár írtak saját dalokat, azok abban a formában soha nem jelentek meg. Az egyedüli állandó tag Jakab Tamás külföldre költözése és a zenekaron belüli ellentétek 2008-ban a zenekar feloszlásához vezettek.

2017 januárjában, Jakab Tamás otthoni teendői végzésekor  a Kiske /Sommerville project City of heroes dalát hallgatta, amikor elkezdett azon munkálkodni, hogy újra összehozza a NightSide zenekart, de az említett dal hatására női és férfi énekkel egyaránt! Elkezdte a hirdetéseket feladni, mire 2017 végén kialakult az első felállása a zenekarnak. Egy basszeros és két dobos csere után aztán kialakult a mai felállás.

A 2018 őszi időszakban kezdték el az azon a nyáron felvett Angyalvér EP bemutató koncertsorozatát, mely egy dobos cserét is átvészelt. Sajnos ez a csere sem volt sokáig életképes, így 2019 júniusában egy motoros találkozó volt a csapat utolsó 2019-es koncertje. Kisebb kálváriát élt meg a zenekar a dobos keresés miatt, amikor 2020 január végén egy régebbi hirdetésre jelentkezett Földi Áron. Az Ő szorgalmának köszönhetően már 2020 márciusában folytatódik a koncertezés.

Kovács VivienA zenekar rendezvényeken ritkán lép fel. Folyamatosan jelentkeznek ugyan fesztiválokra, de a heavy/power metal műfaj ma hazánkban nagyon alul van értékelve, főleg ha egy nő énekkel. Valójában nem is értjük, hisz Magyarországon ez az a stílus, melyre a mai középkorosztály mint a ROCK -ra hivatkozik és ez az stílus melyen a fiatalok ma is megtanulnak gitározni, arról nem is beszélve, hogy a külföldi zenekarok koncertjei nálunk is teltházasak. (A NightSide zenekarra is nagy hatással volt a Helloween, Iron Maiden, Hammerfall, Stratovarius, Manowar, Judas priest, Nightwish, Sonata Arctica és persze a hazaiak is: Ossian, Kalapács, Pokolgép.) Persze van kivétel; a Sopron Zenél rendezvényre meghívást kaptak és egy a szokásostól eltérő akusztikus műsorral készülnek.

Az Ős-NightSide időszakban született dalok fő szerzője Jakab Tamás volt. Ezek közül 4 dal szerepel az EP-n, teljesen új szöveggel, énekdallamokkal, és a zenei részek is változtak némileg. Ezek már az új felállás érdemei és gőzerővel készülnek a következő dalok is.

NightSide logóZenekar tagjai:

Jakab Tamás – gitár,vokál
Jakab Benedek – gitár
Berec Zoltán – basszusgitár
Földi Áron – dobok
Kovács Vivien – ének
Oszvald Péter – ének

Facebook: facebook.com/NightSide78/

Youtube: youtube.com/channel/UCAWLBorDnrX4Ul9pEuyVaig

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt