Keresés
Close this search box.
Az ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat szerepeltek együtt és egyénileg is, kipróbálva magukat különböző zenei műfajokban, míg végül ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra.

Ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra.

Csoportos dobAz ATARU TAIKO ütőegyüttes 2006-ban alakult, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves időszakban is sokat szerepeltek együtt és egyénileg is, kipróbálva magukat különböző zenei műfajokban, míg végül ráleltek a taiko-ra, mint csoportos dobstílusra.

Az azóta eltelt években megközelítőleg 400 koncertet adott a zenekar, mely fellépések kivétel nélkül nagy sikert arattak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a formáció időről-időre látványos és változatos koreográfiai elemekkel tarkított, lendületes előadásmódjáról és dinamizmusáról híres dobszínházat tárt a közönség elé. 2007 végétől egyesületi formában működik a zenei csoportosulás.

Zene dobokkalA formáció életében fontos szerepet tölt be a hagyományteremtő szándékkal útjára indított, teljesen önálló szervezésű „SAKURA” koncertsorozat, melynek első előadására 2008 áprilisában került sor. Ezen esemény jelentősége abban rejlik, hogy ekkora kerül bemutatásra az évente teljesen megújuló színpadi produkció. 2015-ben ugyancsak hagyományteremtő célzattal került először megrendezésre a „Kráter koncert” elnevezésű rendezvényük, mely a celldömölki Ság hegy kráterében kapott helyet.

Az együttes koncertjei kortól függetlenül kínálnak remek kikapcsolódási lehetőséget az igényes szórakozásra vágyók körében.

A zenekar ez idáig kereskedelmi forgalomban kapható CD lemeze nem jelent meg, viszont több promóciós célzattal készített felvétel is rögzítésre került, melyeket elsősorban a programszervezőknek ajánlunk.

Az ütőegyüttes további népszerűsítése céljából különböző bemutatkozó videók is elkészültek a „SAKURA” koncertek felvételeiből, mely az ataru.hu internetes címen tekinthető meg.

A színpadi megjelenés és hangszerpark a műfaji sajátosságok figyelembe vételével a japán tradíciókat követve került kialakításra.

Dob zeneZenekari elérhetőségek:
ATARU TAIKO ütőegyüttes
H-9730 Kőszeg, Chernel u. 12.
www.ataru.hu
ataru@ataru.hu
+36-30/942-4644 (Vörös Emil – művészeti vezető)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt