Keresés
Close this search box.
Saját magukat sanzon-punk zenekarként aposztrofálják.
Purga a sanzon-punk zenekarA PURGA a 2000-es év elején, gimnáziumi zenekarként alapított Purgatórium együttesből nőtte ki magát. Az alapító tagok közül már csak Dave (Karácsony Dávid – gitár, vokál, zene és szöveg) tevékenykedik a zenekarban, bár Ray (Fodor Bálint – klarinét, szaxofon) és Káresz (Igliczki Péter – basszusgitár) is csaknem 15 éve tagja már a bandának. A névváltásra és egy kis stílus-béli finomhangolásra 2006-ban került sor, amikor Heni (Demeterné Grizner Henriett – ének) is csatlakozott. 2015 óta zenélnek a jelenlegi felállásban, Balucival (Ferenczi Balázs) a dobok mögött. Székhelyük Gyöngyös.
Nézzük, hogyan mutatják be magukat:
Hol kezdtétek? Hol léptetek fel eleinte?
Már annyira rég volt, hogy alig emlékszem 🙂 Gimnáziumi zenekar lévén először osztálytermi és sulibulikban játszottunk, az érettségi után pedig tovább vittük az addigi életművünket az egyetemi szcénába. Mivel gyöngyösiek vagyunk, így a helyi szórakozóhelyeken is sokat koncerteztünk, ott bontogattuk a szárnyainkat, amik tovább repítettek minket Heves megye, majd Észak-Magyarország, később az egész ország különböző szegleteibe.

Milyen gyakran léptek fel, illetve hol?

Szerencsére őszig majd minden hétvégénk tele van! A zenekar akusztikus verziójával gasztro-rendezvényeken, vásárokon játszunk (Miskolc, Szerencs); és elkezdődik lassan az utcazene szezon is, amiben szintén aktívan részt veszünk (Szeged, Eger, Tokaj, neveztünk Ceglédre is). A “hangos” eredeti felállással a budapesti klubokat céloztuk meg idén és szeretnénk, hogy a fővárosban is kialakuljon egy “kemény mag”.

PurgaMelyik stílus áll a legközelebb a zenétekhez?

Saját magunkat sanzon-punk zenekarként aposztrofáljuk, ami annyit tesz, hogy próbáljuk megtalálni az egyensúlyt a provokatív szövegek, az emészthető dallamok és a mocskos rock ‘n roll hangzás között. 2019-ben megjelent legfrisebb; Hallgass! címet viselő albumunk is eklektikus – tingli-tangli világzenétől (Angyal és a Bolond) a Rage-es zúzásokig (Hajó) széles spektrumon mozog a dalok eszköztára.

Ki a célközönségetek?

Mindenki és bárki 😀
Ezért is jó tapasztalat az utcazene – ott találkozni a legkülönfélébb emberekkel. Azt vettük észre, hogy a kétéves totyogó ugyanúgy megáll és élvezi a műsort, mint a hatvanas nagymama, aki sosem hallotta még úgy az “Egy szál harangvirág”-ot, mint ahogy mi játszunk. Azoknak szól a zenénk, akik szeretnék magukat felhőtlenül jól érezni – legyen ez totyogó, nyugdíjas, punk vagy értelmiségi.

Melyek azok a zenekarok, amik hatással voltak a zenétekre, a stílusotokra?

Ez egy rettentően nehéz kérdés, mert öt teljesen különböző egyéniség vagyunk, így a zenei ízlésünk is eltérő. A saját hangszeres játékához mindenki a saját stílusából merít ihletet. Ray például klasszikus zenész, ami egyértelműen hallatszik a klarinétszólókon. Dév akkordváltásai viszont meglepőek, kiszámíthatatlanok, mert neki nincsenek a zenei képzettséggel járó beidegződései. A magam részéről sokat merítek a korai Gwen Stefanitól, Guano Apestől, Edith Piaftól.

Hogy jön létre egy zeneszám? Ki írja a dalszöveget, ki a zenét?

Ez mindig csapatmunka. Dév hozza le a dalok vázát és a szöveget, az ötlet mindig az övé. Aztán mi, többiek, feldíszítjük. Mint a karácsonyfa – Dév hozza a fenyőt, mi ráaggatjuk a díszeket.

Ím a kedvencünk, az Angyal és bolond:
youtu.be/aSstNo_7exw

Facebook:
facebook.com/PurgaZenekar/

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt