Z. László

Z. László

Kommunikátor, zenekritikus.
Kale Lulugyi

Kale Lulugyi zenekarNagyon régen volt mikor először hallottam a Kale Lulugyi zenekart valamely városi (Oroszlány) rendezvényen. Akkor még nem voltak annyira ismertek, de arra emlékszem, hogy nem sok olyan össznépi városi rendezvény volt Oroszlányon, ahol ne léptek volna fel. A szervezők már akkor tudhatták, amit aztán a városlakók is megtapasztaltak és végül az ország is: meghallod és megszereted.

A zenekarban oroszlányi cigányok muzsikálnak, akiknél a zene szeretete és a zene tanulása a hagyomány része, mely generációkon keresztül öröklődött. Nem kottából zenélnek, a zenetanulásnál és az éneknél is hallásukra hagyatkozva tanultak. A hagyományőrzés már a zenekarban is megfigyelhető, két generáció együtt muzsikál: apa és fia (Molnár Csaba és Ifj. Molnár Csaba). A zenék, melyeket játszanak cigány, illetve magyar népdalokból építkeznek, de muzsikálnak más előadóktól feldolgozásokat is. Bár zenéjük alapvetően az autentikus vonalat követi, szívesen dolgoznak együtt más formációkkal minden stílusban. Persze van jó pár saját szerzeményük is.

A Kale Lulugyi zenekar fő célja népszerűsíteni az autentikus cigányzenét a világban, szórakoztatni az embereket, a lehető legjobb hangulatot teremteni mindenfelé amerre csak jár. „Úgy gondoljuk, a cigány népzene nagy értéket képvisel és célunk, hogy ezt az értéket mindenkihez közvetítsük.”

Kale Lulugyi zenekarA zenekar tagjai:

Molnár Csaba – Tambura, Ének
Molnár Tibor –  Ének
Rácz Zoltán – Gitár
Ifj. Molnár Csaba – Cajon
Tóth András – Basszusgitár
Burai József – Gitár, Ének
Ambrus Zsolt – kanál

Facebook: facebook.com/kalelulugyi/

Na csá, Én mentem mulatni: youtube.com/watch?v=WQjjj10oiz0

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.