Keresés
Close this search box.

Pély Barna, Artisjus díjas énekes-gitáros-dalszerző

Pély Barna
A Dal 2020 című műsorban keressük az év magyar slágerét

Pély Barna Blue - HeartPély Barna, Artisjus díjas énekes-gitáros-dalszerző, aki már több mint 20 éve a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó alakja. Pély Barna énekstílusa és dalai méltán teszik generációja egyik kikerülhetetlen zenészévé, és amit biztosan nem mondhatsz el róla, hogy “Ez nem jött át!”

Mikor kezdett el zenélni? 

5 éves koromba vettem először a kezembe hegedűt. 8 éves koromtól egy ifjúsági vonós zenekar tagja. A középiskolában szerelembe estem a gitárhangzással, és zenekart alapítottam.

Mikor és hol volt az első koncertje?

Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba jártam, és 16 évesen egy Mikulás ünnepség alkalmával mutatkoztunk be rockzenekarommal.

Innen egyenesen vezetett az út a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre?

Egyáltalán nem, a középiskola után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittanári szakára jártam egy évig, de aztán végképp beszippantott a zene világa, és végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végeztem jazz-ének előadóművész és tanári szakon.

Mikor kezdett tanítani?

Közvetlenül a diploma megszerzése után 2000-től egészen 2017-ig tanítottam. Ebből az utolsó 10 évet a Kodolányi János Egyetem Jazz ének szakvezető énektanáraként. Jelenleg a karrieremre koncentrálok, a sok hazai és külföldi koncertem miatt szüneteltetem tanári tevékenységemet.

Milyen országokban tartott koncertet az elmúlt években?

Huh, nehéz lesz felsorolni, de megpróbálom 🙂

Ausztria, Németország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Norvégia, Dánia, Svédország, Svájc, Spanyolország, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Lengyelország, Montenegro, Marokkó, Indonézia, Kazahsztán, Üzbegisztán.

Hogy került például, Indonéziába, Kazahsztánba vagy éppen Üzbegisztánba?

Ezekre a helyekre, ahogyan máshova is, természetesen meghívtak, és én örömmel eleget tettem ezeknek a meghívásoknak. Mindig büszkeséggel tölt el, amikor külföldön hazánkat képviselhetem.

Milyen érzés egyedül a színpadon és nem zenekarral? 

Amióta egyedül vagyok a színpadon sokkal több energiám marad a közönségre, és reagálni tudok a hangulataikra. Amikor zenekarral játszom, akkor a velük kialakított közösségbe kell berántanom a közönséget. Ez utóbbi egy nehezebb feladat. Szóval 20 évnyi közösségi zenélés után hatalmas élmény most ez nekem.

Hogy kell elképzelni egy ilyen szólókoncertet?

Egy gitár, egy lábdob és egy looper segítségével egyszemélyes zenekarrá válok a színpadon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a looperre különböző hangszercsoportokat veszek fel (vokál, gitár, szájdob, lábdob stb.), és így alakul ki egy egy 5-6 tagú zenekar hangzása. Nagyon izgalmas.

2019.januárjában jelent meg a legújabb szólólemeze, Blue Heart címmel. (Amelyek a kijelölt MOL töltőállomásokon kaphatóak.) Miben különbözik ez a lemez az előző lemezektől?

Ezt a lemezt a múlt évben írtam, így napra készen fejezik ki az üzeneteket, amiket át szeretnék adni a közönségemnek.

Melyik a kedvenc dala a lemezről?

A legújabb videóklipem, a Lépj tovább! Című dalhoz forgott, ezért most épp az a kedvencem a lemeről.

Mire készül 2020-ban?

Az egyik új kihívás az életemben, hogy a Dal 2020 című műsorban keressük az év magyar slágerét. Megtiszteltetés, hogy felkértek, hogy csatlakozzak a zsűrihez. Továbbra is szervezzük a magyarországi és külföldi koncertjeimet, hogy minél több helyre el tudjam juttatni a zenémet.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt