Keresés
Close this search box.
Ezt szeretném otthon is hallgatni.

Csillagerdő klub koncertCselló, gitár, basszusgitár és dob. Nem éppen a legelterjedtebb felállás. Hegedűs Józsefet kérdeztük a Csillagerdő zenekarról.

Mikor kezdtetek el együtt zenélni, illetve hogyan jött létre ez a mostani felállás?

Már 2018 tavaszán megismertük egymást, beszéltünk is arról, hogy majd zenélünk együtt, de csak novemberben tettünk valódi lépéseket, hogy egy zenekar legyünk. Ekkor az történt, hogy lehetőséget kaptam felvenni, és CD-n kiadni a dalaimat. Azonnal szóltam a fiúknak: Itt a lehetőség, csináljunk zenekart! Úgy álltak össze véletlenek, hogy december 30-án volt az első próbánk, és januárt 12-én reggel már egy kastélyban voltunk a hangszereinkkel, egy hangmérnökkel, és egy videós stábbal, hogy elkezdjük rögzíteni a dalainkat. – youtube.com/watch?v=sAJGfSlZwOc

Manapság milyen gyakran léptek fel, illetve milyen rendezvényeken?

A bemutatkozó albumunk nyár elején jelent meg, ez után kezdtünk koncertezni. Nyáron és ősszel több hazai, és külföldi fesztiválon, és klubban megfordultunk. nagy szeretettel fogadtak, és általánosságban nagy sikerünk volt.

Melyik stílus áll a legközelebb a zenétekhez, a dalaitokhoz?

Még nem találtuk ki, hogy pontosan hogy kellene neveznünk a stílusunkat. ha valahová le kell írni, azt írjuk, hogy „pop/folk/alternatív. Nagyon sok hatás jelenik meg a dalainkban a népzenétől a komolyzenén át a metálig. Mindet szeretjük.

Csillagerdő koncertKi a célközönségetek?

Első sorban egyetemistákkal találkozunk a koncerteken, de irodalomtudóstól gyári munkásig nagyok sokféle embertől kapunk pozitív visszajelzést. A nagymamám is hallgat minket. Az egyik koncertünk után oda jött hozzám egy anyuka karjában egy 4 éves gyerekkel. Azt mondta, hogy “adjunk neki egy CD-t, mert a kisfia azt súgta neki két dalunk között, hogy „Ezt szeretném otthon is hallgatni.” A témában ez a legkedvesebb élményem.

Melyek azok a zenekarok, amik hatással voltak a zenétekre, a stílusotokra?

Tényleg rengeteg különböző stílus hat ránk. Legyen mondjuk Lajkó Félix, a Meszecsinka, az Illés, és a korai Ektomorf . Állítólag Szabó Balázsra és a Kispálra hasonlít legjobban a zenénk.

Hogy jön létre egy zeneszám? Ki írja a dalszöveget, ki a zenét?

Megmutatok egy szöveget, és egy hozzá tartozó dallamkezdeményt a többieknek. Ha ráharapnak, akkor nekiülünk, és négyen együtt formázunk belőle kész dalt.


A zenekar Facebook oldala: facebook.com/Csillagerdo

A zenekar tagjai:

Hegedűs József – gitár, ének
Ábrahám Máté – cselló
Pintér Norbert – basszusgitár
Bubla Bence – ütőhangszerek

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Cseh Tamás archív felvétel

Western-dalokon hallható újra Cseh Tamás

Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Az eddig meg nem jelent, archív dalok a PIM-Cseh Tamás

Bőköz Fesztivál

Művészetek Köze az Ormánságban

Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok,

Mikepércs Fifty Fifty

Mire nem jó egy templomkert: pl. erre is

Rendhagyó esemény Mikepércsen, kattintás után kiderül, mi is! Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis

Gorg & Benzol

Mi a közös Azahriahban és egy piacban?

Egynapos koncertsorozatot bonyolít le rendhagyó budapesti helyszíneken a Gorg & Benzol Nagyon Kis Magyarország Turné-jukon a fúziós jazztrió május 25-én piacon, hipermarket kertészeti osztályán, budapesti

DJ palotai

Palotaira emlékeznek az új budapesti parkban

Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat Először Budapest alapításának 150. évfordulóján, november

Loreen

Loreen is eljön Magyarországra

Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján