Home » Előadó » Zene hallássérülteknek

Zene hallássérülteknek

Napsugár AnnaBevallom nem tudom, hogy a hallássérültek Annának köszönhetően mennyire képesek átélni a zene adta érzelmeket, örömöket, de ha azokból csak egy pillanatnyi rezdülés is átmegy, Anna máris csodát tett. Az amit csinál fantasztikus. Mindannyian tudjuk, hogy a zene gyógyít (a lelket mindenképpen), és a zene az mi képessé tesz minket arra, hogy egy nyelven beszéljünk, megértsünk és elfogadjunk másokat (akár ellenségeinket is). A zene önmagában csoda amiből senki sem maradhat ki.

Egy biztos, azokat az épp hallással rendelkezőket is megérinti Anna előadása, akik az énekben nem csak a tökéletesen tisztán hallható hangokat keresik, hanem képesek befogadni, megérezi a lelki rezdüléseket is.


NAPSUGÁR ANNA A MAGYAR JELTÁNCMŰVÉSZETI ÁG MEGTEREMTŐJE

30 éve foglalkozik a gyógyterápiás jeltánccal. A dalokat a jelnyelv és a KONTAKT TÁNC összeolvadásával, a ritmikus zenei kotta eszközeivel táncolja el mindenkinek.

Halló ideg sorvadással született mára már siket. Munkahelyi baleset után egy évig kerekesszékbe került, A család és az orvosok segítségével talpra állt majd újra táncolt és középfokú kommunikációs jelnyelvi vizsgát tett. Egy rendezvényen sorstársainak a dalokat, saját elgondolása szerint eltáncolta- jelnyelvi szavakkal. Ez forduló pontja lett életének, mert látva hogy megértették a közvetített érzésvilágot, a zene színvilágát, elhatározta, hogy az életét erre teszi fel, ekkor született meg benne a jeltánc kifejezés is. A jeltánc segít lebontani a fogyatékossággal élő emberek és az egészséges társadalom közötti falakat is. Olyan gyógyító hatású gyógyterápiás táncművészet, ami mindenkihez szól. Európában Egyedüliként Szakvizsgázott, működési engedéllyel rendelkező jeltáncművész lett 2005-ben. 15 éve jeltánc tanítványokat oktat és elindította a Társulati jeltáncművészet műfaját is. Az eddigi fellépéseik azt bizonyítják, hogy a produkció mindenki számára élményt nyújt, a jeltánc által átadott érzés és gondolatvilág segíthet a lélek erősítésében. Előadó művészek segítettek fejlődésében, az Országban rendezvényeken jeltánccal kísérte őket:  Dr. Komáromi Pisti, Csongrádi Kata, Mary Zsuzsi, Miller Zoltán, Alex Tamás, Ihos József, Dj Dominique és barátai koncerten sztároknak, Krizbai Teca, Szíj Melinda, László Attila, Pitti Katalin, Nem adom fel együttes, Kiss Barna, Never give up gospel kórus, hazai retró és pop sztárok. Eljutott a környező országokba és hazánk kisebb-nagyobb városába.

Napsugár Anna - JeltáncA Ritmus tánccsapatok Országos versenye felvette programjába a jeltáncot 8 éve mint színpadi látványtánc verseny műfajt, azóta is versenyeznek. A 2018 -as döntőről az Országos Arany Bajnoki Kupát hozta el Napsugár Anna Zenei jeltánc Társulata (látás hallás, mozgás és értelmi sérültek), akiknek több mint 15 éve ingyen oktat. Több mint 30 éve tervezi saját ruha kollekcióját, amit édesanyja Éva megvarr. Álma ezt 2019-ben egy divatbemutató keretén belül különböző fogyatékossággal élő, hétköznapi hősökkel bemutatni, saját dalaira saját fotó kiállítással egybekötve. Erre főszponzort keres.

Napsugár Anna 2012-ben első díjat nyert a „Honoratus Kodály Zoltán – Kodály szellemisége a Kárpát medencében” Nemzetiségi Összművészeti Fesztiválon a DRÁGA ÉDESANYÁM című dalával. Ez volt első nagy elismerése amit a siket énekével kapott. Ezután megszámlálhatatlan díjat kapott tevékenységéért.

Kis példányban Kiadták a „Jelbe zárt világ” című verseskötetét, majd a „Soha ne mondd, hogy Soha” című  Zenei lemezét is, amit Kaszás Péter zeneszerző segédkezett.

Fotóművészként is számos díjat nyert, kiállították fotóit, a legnagyobb elismerése a MUOSZ ÉLETMÓD SZAKOSZTÁLY Sajtódíja volt. Elvégezte Fotóriporteri szakképesítését és azóta szabadúszó fotóművész.

Esélyegyenlőségi klipjeiket a sztár fotós Kaszás Bence készítette, láthatóak a http://jeltanc.mlap.hu oldalon.

Napsugár Anna – Kaszás Péter dalaiból készült akadálymentesített videó klipek:
Producer férje és menedzsere: Scharek János György
Rendezők: a stáblistában

 
Címkék:

weboldal készítésONMEDIAWEB