
Erdélyben is fellép a Dresch Quartet
Bukarest mellett Sepsiszentgyörgyön és Nagyszebenben is fellépnek!
Zene mindenhol. Kivel, mivel, hol, mikor, mi történt. Érdekes, nem bánt senkit, nekünk, sőt értünk szól. Számunkra ez a hír.

Bukarest mellett Sepsiszentgyörgyön és Nagyszebenben is fellépnek!

Egy tanyán vették fel a legújabb klipjüket, aminek nincs története, csak zúzós zenéje!

A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar 2004 óta létezik, az országos ismertséget Azon az éjszakán című számuknak, illetve a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató műsornak köszönhetik.

A rendezvénynek helyet adó utcában kézművesek, valamint hagyományos magyar ételeket kínáló árusok és borászok kaptak helyet, emellett borpincével és borterasszal várják a látogatókat.

A Simándy József emlékét őrző versenyt 1998-ban – egykori szegedi főiskolai énektanárával – Sinkó Györggyel együtt Temesi Mária alapította, az idei a 2020-as „pótlása”.

A Budapest Bár zenekart Farkas Róbert alapította eredetileg a kávéházi cigányzene korszerűsítése érdekében. 2007-ben a zenekar köré szervezte a magyar rockzene néhány jelentős alakját.

Újra sztárparádé és igényes zenei kínálat várja mindazokat, akik Balatonfüredet választják központi kikapcsolódásnak.

Színvonalas külföldi és magyar fellépőkkel tér vissza a legjobb magyar és balatoni jazzfesztivál – három nap önfeledt és biztonságos szórakozás!

Rajta kívül kész MagyarZene-felhozatal: Wellhello, a Halott Pénz, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company, a Follow The Flow, valamint Majka és Curtis is fellép a nyár egyik legnagyobb durranásán!

Ennyire gazdag kínálata még egyetlen gitárostábornak sem volt, és ami meglepeteés, attól hátast dobhat minden gitáros!

Muddy Shoes, Zippo, Bill Evans, Pál Balázs Jenő Band, Németh Alajos, Lukács Petra, The Blues Cousins és a Krissy Matthews is fellép.

Több zenész, költő, tudós állt a a kongresszus mellé, ahová Ferenc pápát is várják!

A sorozatban mások mellett Csoóri Sándor, Lackfi János, Szabó T. Anna művei kerülnek terítékre, Vecsei H. Miklós és Tompos Kátya előadásában.

A dalszöveget és a zenét is Martin jegyzi, elmondása szerint „önmagának tud a legjobban megnyílni”, ezért alkot szinte mindig egyedül, de nyitott az együttműködésre másokkal.

Őszre derülhet ki, kit ihletett meg a legjobban egyik legnagyobb huszadik századi költőnk munkássága.

15 évvel első találkozásuk után már együtt keresi az elnöki páros kedvenc kismacskájukat!

Már nincs gond, minden zenekar közönség előtt léphet fel, így óriási energiák gyúlhatnak fel a Kobuciban!

A Pest megyei modern metál csapat folytatja azt a masszív menetelést, amit az év elején bemutatott „Nem Felejtek” című daluk megindított.

Ismét zene költözik be a Várkert Bazár udvarára – azonban nem könnyű-, hanem komoly: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Nyáry Krisztiánnal közösen vág bele a szórakoztató művelésbe,

Pár nap alatt nagyot változott a világ a Strand Fesztivál életében – de legalább meglesz tartva.

Termékeny hetek után itt az új szám! Június 11-én, pénteken új dala és videoklipe jelenik meg Miután címmel. Új száma igazi nyári slágernek ígérkezik. Strand – csak kicsit másképp.

Koncz, Nagy Feró – igazi hangzócsemegékkel készült az idén 75 éves Bródy János az emlékezetes 2021-es évre.

Hogy másképp is indulhatna a posztcovidos koncertszezon az A38-on, mint egy ütős feszttel?

Nem ér véget a közös fless Desh-el, Azahriah tovább tolja a slágerbiciklit!

Ikercsillagok, ha találkoznak: az egyik a Földön, a másik a Kozmoszban.

Ki hitte volna, hogy pont a PASO, és pont óvónők? De a legkisebbek biztos örülnek!

Az Itthon alcímet viselő műsorban 15 nyelven szólal meg az Úr imája, a Miatyánk.

Főhajtás a zeneipar, a közönség és a siker felé, amely egyben fontos, érzékeny jövőbeli témákat is feszeget… Ez a Világom!

Leállatiasítódott a fiatal énekes, de milyen jól tette!

30Y, Hiperkarma, Vad Fruttik, Bohemian Betyars, a Kiscsillag, Krúbi, Elefánt, Esti Kornél, Péterfy Bori & Love Band, Supernem, Galaxisok, Pál Utcai Fiúk, Ricsárdgír, Blahalouisiana, Platon Karataev, Bérczesi Róbert, Kaukázus: a fellépők listája a teljesség igénye nélkül.

Vélhetően ez lesz az utolsó online koncerthónap a Művészetek Palotájában!

Idén nyáron két Everness is várja a fesztiválozni vágyókat.

Tizenhárom szám a karanténból, egy elhagyott városból. Trash a javából.

Az alkotók bíznak benne, hogy a Covid hosszú bezártsága után, a Vadak Ura kortól függetlenül nyújt majd mindannyiunknak élményekben gazdag kikapcsolódást.

A Vodafone Magyarország bemutatta Agárdi Szilvi és Majka közös, Hajnali fény című dalát, melyen az elmúlt hetekben dolgozott a két énekes.

Ha eddig nem voltak bajban, most kerülnek igazán bajba? Megkongatta a vészharangot az artisjus, ugyanis szerintük később is sokkal kevesebb pénz fog befolyni a jogdíjakból.

Régi és új dalok, saját és más szerzők feldolgozásai szerepelnek a karanténalbumom!

Sose volt ennyire menő a legális zene hallgatás, de most egy diáklány megmutatta, hogy kifizetődő is.

Vajon elérik a tízmilliós megtekintést a tökéletes nő receptjével

A pandémiás időszak sok mindent tönkretett, de az itthon is megfigyelhető podcast-robbanás egy kicsit meglökte, újraindította a műsor szekerét.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.