Diák a legnagyobb zenerajongó!

zene teszt legális zenehallgatás
Julio

Julio

Sose volt ennyire menő a legális zene hallgatás, de most egy diáklány megmutatta, hogy kifizetődő is.

Egy zenefanatikus lány nyerte az Nagy Diák Zenei Tesztet!

Nagyszabású kvízversenyek, a Nagy Diák Zenei Teszt és a Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt döntőjét rendezte meg Budapesten a DUE Médiahálózat. A két fináléba 33 ezer játékosból jutottak be a legjobbak, és három győztest hirdettek. A nyertesek az elmúlt években alaposan megdolgoztak a sikerért. Mindegyik döntőt élő streamen követhette a közönség.

Elsőként a Nagy Diák Zenei Teszt döntőjén mérte össze tudását 11 fiatal. Kortárs magyar zenei és szerzői jogi témájú kérdésekre kellett válaszolniuk. A versenyt végig Vargha Zsófia Nóra vezette, majd meg is nyerte. A tizenegyedikes budapesti diák virágkötőnek tanul, a sulin és az alváson kívül mindig zenét hallgat.

– Zenével kelek és fekszem, tanulás és futás közben is a Spotify megy nálam, közel 5000 dalt kedvelek. Naponta átlagosan 14-15 órát hallgatok zenét – árulta el Zsófia. – A pandémia előtt sokat jártam koncertre, fesztiválra, megvolt a havi 6 este. Sokat jött velem apukám, aki nagy bulizó. Két nagy kedvencem van, az Esti Kornél és a Margaret Island, de szeretem még a Halott Pénzt, ByeAlexet és a Carson Comát is.

Zsófi győzelmének köszönhetően egy 300 000 forint értékű, okostelefonból, fejhallgatóból és hangszóróból álló ajándékcsomaggal térhetett haza.

Zene és tudás most tényleg sokat ért!

A Nagy Diák Zenei Teszt azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalok körében egyedi, rendhagyó és edukatív formában népszerűsítse a magyar könnyűzenét, a jogszerű zenefogyasztást, valamint megismertesse a szerzői jogok pozitív szerepét és jelentőségét.

zene zenehallgatás nagy teszt legális

A Teszt háromfordulós vetélkedősorozat volt 14-24 év közötti fiatalok számára, ennek első fordulójába 2020. novemberétől lehetett bekapcsolódni egészen 2021. április 16-ig.

A döntőből az első helyezett egy 300 000 Ft értékű, okostelefonból, fejhallgatóból és hangszóróból álló ajándékcsomaggal térhet haza. A második és harmadik helyezett egy-egy 200 000 és 100 000 Ft értékű, szintén zenés ajándékcsomaggal lesz gazdagabb.

A program fő támogatója a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).

A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. Alapítói 1989. szeptember 11-én hozták létre, de már 1982 óta szerveztek rádiós szaktáborokat.

Közhasznú szervezetük 1989 óta fogja össze az iskolai diáklapokat és diákrádiókat, az újságírói pályára készülő általános és középiskolásokat, a kommunikáció szakos hallgatókat, a pályakezdő kollégákat, és általában a média iránt érdeklődő fiatalokat, illetve segítőiket.

Menő a legális zenehallgatás!

Korábban ez történt a Nagy Diák Zene Teszten!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Piros Lábas

Zene is lesz a PirosLáboson

Hat ismert hazai világzenei formáció szokatlan műsort mutat be október 2-án a PirosLábos Kulturális Portékák Vásárán Szigetmonostoron, a Szentendrei-szigeten.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt