Azahriah és Desh, az egyenlő újabb slágerrel

Desh Azahriah slágercunami függőség mind1
Nem ér véget a közös fless Desh-el, Azahriah tovább tolja a slágerbiciklit!

Mindegy, hogy milyen, a függőség mindig rossz!

A „RÉT” sikerdal szerzői és előadói egy újabb számmal jelentkeztek. A „Mind1” Azahriah második idei megjelenése, az üde „aight” után. A dal a függőség formáiról szól – fogyasszátok óvatosan!

– Desh-sel a „RÉT” vonalát vittük tovább, de hozzáadtunk valami pluszt. A „Mind1” a függőség fogalmát járja körül, legyen szó drogról, alkoholról vagy egy toxikus kapcsolatról.” – foglalta össze Azahriah az új dal üzenetét.

– Sok szerelmes dal létezik, de a „Mind1” úgy szól a szerelemről, mint egy mérgező, romboló tényezőről, amely káros hatással van az ember fizikai és mentális világára. Azt az érzést dolgoztuk fel, amikor nem tudsz működni, létezni egy bizonyos ember / drog nélkül – tette hozzá az énekes.

A számhoz egy látványos videóklip is társult. – Ez az egyik legkomolyabb munkánk eddig, büszkék is vagyunk rá! A megjelent két dal még csak a kezdet, az előadó lázasan készül a következő megjelenéseire. – Lesz még egy featünk Desh-sel a nyáron, illetve június végén érkezik a nagylemezem! Sűrű pár hét vár rám, de minden percét élvezem!

Azahriah, azaz Paul Street sikertörténete egy vérbeli ’self made’ sztori. Saját maga tanulta ki a zenélést (gitározás, ének, hangkeverés) és a vlogolást, és hódított meg milliókat a YouTube-on. A fiatal srác 12 éves kora óta tölt fel videókat, a Pál utcai fiúk előtt tisztelgő Paul Street nevű csatornája rejtélyes vlog posztjaival futott be a platformon.

A YouTuber gyerekkora óta gitározik, majd 2017 végén kezdett el komolyabban foglalkozni a szövegírással és hangkeveréssel is. 2019-re már önálló megjelenésekkel jelentkezett, ekkor született meg az Azahriah profil. A többségében angol nyelvű dalokra egy egész generáció pörgött rá – több százezres stream-eket értek el a digitális platformokon, és több milliós nézettséget YouTube-on.

Az énekes 2020-ban adta ki debütáló lemezét – az „I’m worse” című albumon nyolc saját szerzemény debütált, köztük a „Fufuflex” című sláger. A következő lemez előfutára a „RÉT” című dal, amely az énekestől szokatlan módon magyar nyelven íródott, és pár hét alatt meghódította a digitális platformokat.

 Azahriah 2021-et a „4K LOVE” című dallal indította, amely egy se veled, se nélküled kapcsolat kihívásairól szól. Az énekes következő „aight” száma egy üde, tavaszi dal lett, amely a készülő nagylemez második előfutára.

Nem ér véget még a 4KLOVE által beindított slágercunami!

 

Ütős A38-as feszt lesz!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Napfonat

Őselemek a Napfonat tolmácsolásában

Második nagylemezével jelentkezik A Dal 2022-es döntőjébe is bejutó Napfonat. Az őselemek köré épülő album gondolata már önmagában izgalmas.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Fonó Budai Zeneház

Az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro a Fonóban

Világzene, kamarazene és improvizatív dzsessz is szerepel a Fonó Budai Zeneház kínálatában. Május második felében a fellépők között lesz az Ektar, Tóth Viktor és a Canarro is – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.