Új hanggal dübörög a Zaporozsec

Zaporozsec Líviával
A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar 2004 óta létezik, az országos ismertséget Azon az éjszakán című számuknak, illetve a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató műsornak köszönhetik.

Bea után Líviával készítettek duettet!

A tavalyi „Nyomodban “című, Palya Beával készített duett sikerén felbuzdulva az együttes ez alkalommal az erdélyi, No Sugar zenekar énekesével, Líviával készített közös dalt, „Összeér” címmel.

Varga Bence, a zenekar énekes-gitárosa így mesélt erről: – Korábbi dalunknál nagyon megtetszett az, hogy Palya Bea egy teljesen új, friss hangzást hozott a zenénkbe. Ezért gondoltunk, hogy ismét egy duettet írunk, amire ezúttal Líviát kértük fel.

Elküldtünk egy alapdallamot (riffet), és Bereczky Botonddal, a No Sugar gitárosával közösen megírtuk ezt a könnyed, szerelmes dalt, ami egy picit azt is szimbolizálja, hogy két egymástól földrajzilag távol lévő együttes, hogy kapcsolódhat össze a közös munka, az együtt zenélés által – meséli.

A dal és hozzá készült videóklip remek időzítéssel, felszabadult életérzéssel a nyári nyitásra hangolódva készült el. – Miután a 16 hónapos kislányom első öt szava között szerepelt a „maszk” azt hiszem, ideje egy vidámabb, gondtalanabb dallal indítani a nyarat – mondja Bence.

Az „Összeér” mindenesetre telitalálatnak bizonyult, hiszen jelenleg a Petőfi Rádió Top 40-es listáján az előkelő 2. helyen szerepel.

A népszerű együttessel nyáron többek között Nyíregyházán a Múzeumok Éjszakáján találkozhatunk, július 17-én pedig a Szigligeti vár történelmi környezetében adnak koncertet.

Mindeközben készül az új lemez, amelyen többek között a „Te vagy egyedül”, a „Nyomodban”, a „Csak semmiség” és a „Találj rám” című számok szerepelnek majd. Az utóbbi dalt Bence kislányának születése inspirálta. A lemezbemutató koncertet október 30-ra tervezik az Akvárium Klubba.

A szentgotthárdi Zaporozsec zenekar 2004 óta létezik, az országos ismertséget Azon az éjszakán című számuknak, illetve a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató műsornak köszönhetik. 14 éve járják az országot, klubokban és kisebb, nagyobb fesztiválokon kápráztatják el közönségét azzal a speciális hangulattal, amit a koncerteken nyújtanak. 2015 végén jelent meg első nagylemezük, az újabb Pixelek címmel.

Egy korábbi interjújában Bence azt nyilatkozta, hogy „sajnos, vagy szerencsére nincs megszokott receptje a dalszövegírásnak, nincs bevált folyamata nálam sem. Van úgy, hogy hetekig vajúdok egy soron, de volt olyanra is példa, hogy egy óra alatt megszületett egy teljes szöveg. Ami pedig az inspirációt illeti, bármi bekerülhet a dalba, ami foglalkoztat, vagy megfog. Próbálok nyitott szemmel járni, hogy amikor alkotásra kerül a sor, legyen miből dolgoznom.”

Ősszel jön a lemezbemutató!

Itt a Mindenen Keresztül idei második klipje!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.