Pécsi Napok – tangó, Bikini, Geszti
Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon!
Tangó, bordalok, koncertek az idén harmincéves Pécsi Napok fesztiválon!
Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’, és ahogyan a cím is utal rá, a rajta hallható dalok megmutatják az igazán nagy magasságokat és mélységeket is.
Hrutka Robi is fellép a kétórás koncerten, ahogy Tátrai Tibor is.
Évtizede a MüPa közelében, késő tavasztól kora őszig egy állandó, szabadtéri fesztiválhelyszínként és kulturális térként működik.
Így lesz francia-magyar jazzünnep a BMC-ben.
A leghíresebb Szenes-dalok csendültek fel híres és legendás előadók által.
Új szerep? Vagy csak egy régóta dédelgetett álom?
Vajon jól fog sikerülni?
A Kerekdomb Fesztivál 2016 szeptemberében indult kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a legnagyobb hazai művészeket bevonva hívja fel a figyelmet a hazai turizmus lehetőségeire, az ország még felfedezetlen csodáira.
Új szerepben mutatkozik be Dragomán György is.
Egyedi, hangjegy alakú lábazatra épült táblát lepleznek le a Szenes Iván Emlékkoncerten.
Már ideje volt, hogy a határon túli magyarság is adjon valami exkluzívat az anyaországi zenei szcénának!
A negyedik éve zajló Pólus Rock Klub programjai a rocktörténet legendás zenekarait idézik meg a mozi nagytermében rendezett élőkoncertek és koncertfilm vetítések alkalmával A sorozat
Szakmai programok, workshopok mellett koncertek is lesznek a nyitott rendezvényen!
Megjelent a Levédia album második klipje. A MRP ezúttal egy harcinóta-feldolgozással üzen a múlt erejéből merítve. „A zene rezgései segíthetnek, felidézik őseink győztes csatáit”
Központi szerepben a bodza és a zene, legyen szó ilyen vagy olyan zenéről is! Világ- és könnyűzenei koncerteket, népzenei eseményeket, családi programokat, gasztronómiai különlegességeket kínál
Gyere el a Follow The Flow teltházas koncertjére – kicsit másként Hol máshol is játszódhatna a Follow The Flow legújabb klipje, mint ahol a legjobban
Fél évre elvonultak a nagyvilág zajától, és Lábas Viki fonyódi otthonában vették fel a Margaret Island alapító tagjai a zenekar új nagylemezét.
Taiko dobosok is csatlakoztak a rockerekhez Újra az élő zenéé és a felhőtlen örömé volt a főszerep, amikor több száz zenész egyszerre csapott a húrok
Töretlenül, közel két évtizede Szigetszentmiklós zenei életéért! Idén 17. alkalommal rendezik meg Szigetszentmiklóson a Roxigetet. A rockzenei tehetségkutató és fesztivál egy napja rengeteg élő zenét
Egy héttel az óriási buli előtt egy kisebb is lesz a Fejér megyei településen! Népzenei koncertek, gyerekprogramok és kézműves termékek is várják a látogatókat szeptember
Szalóki Ági és a Star Wars szereplői is ott lesznek Pécsett Csaknem hetven programmal, köztük az Apacuka, Szalóki Ági koncertjével és a Star Wars szereplőivel
Az Eiffel Műhelyház is a helyszínek között! Zenei programok, kreatív foglalkozások és hangszersimogató is várja a családokat augusztus 28-29-én a Budapest Music Centerben (BMC) az
A legrégebbi magyarországi fesztiválon idén most nem lesz tűzijáték Augusztus 20-án kezdődik Kecskeméten a Hírös Hét Fesztivál, amely kilenc napon át kulturális, gasztronómiai és zenei
Világsztárok is fellépnek a Petőfi Rádió házifesztiváljának is aposztrofált Strand-variánson Kétszer öt napon át több mint száz koncerttel, művészeti programokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal, strandos játékokkal
KISZ KB-ukázság, Varga Miklós mint P. Box-énekes, Szikora így jáccotta – mind-mind most először látnak napvilágot! A magyar rockzene múltjának újabb fontos felvételei jelentek meg
Színpadra lép Al Di Meola és Mike Stern, Randy Brecker és Till Brönner , de ott lesz Szakcsi Lakatos Béla, valamint Charlie is Ingyenes lemezbemutató
Második alkalommal szervezik meg a Dióhéj Irodalmi Találkozót
Idén gazdag programkínálattal várnak mindenkit az erdélyi városban Színházi előadások, filmek mellett színvonalas koncertek, gyerekeknek szóló foglalkozások és gasztronómiai programok is lesznek a szatmárnémeti 20.
A The Bits tribute, nem cover!
A 9 nap alatt kertmozival, bolgár-német esttel, flamenco táncelőadással, a Matyó Táncegyüttes műsorával és a Folkbeat zenekar koncertjével is várják a közönséget.
Igazi sztárok előtt lépnek fel a jövő sztárjai Martonvásáron!
Önismeret, hazai előadók, spiritualizmus – mind egy helyen, hét színpadon! Augusztus végén rendezik meg az Everness önismereti fesztivált Siófok-Sóstón. Az ötnapos rendezvényen egyebek mellett táncfoglakozásokkal,
A rengeteg sikeres angol nyelvű dal után most ismét magyarul szól az elektronikus rock! Új klipet készített Szivák Zsolt bandája, a Cloud 9+. – Nyilvánvalóan
Végleges lett az augusztusi rendezvény kínálata A sárospataki nyitóhangversennyel augusztus 13-án kezdődik a 30. Zempléni Fesztivál. A jubileumi rendezvény szervezői a jegybevételek 50 százalékát
A Moszkva Tér rosszfiúja, a Pesti balhé indiánja, ezúttal több nem mindennapi szakmában remekelt: Szabó Simont a Daniella Villamosság olyan kihívások elé állította, amelyek eddig a színművész nem ismert oldalát is felszínre hozták.
Összeállt a Fekete Zaj fesztivál teljes programja: az underground zenei színtér képviselőit felvonultató rendezvény augusztus 18-tól 21-ig tart Mátra-Sástón Négy színpadon (Osztálykirándulás, Delta, Kacsatónia és