Keresés
Close this search box.

Drum’n’bass, népzene, többszólamú női ének – ez a Chalga új lemeze

Chalga Dnb
Fekete Bori moldáv népdalát is feldolgozza a Chalga új lemezén.

Akusztikus folkzenéjükben megjelent az elektromos gitár, a drum’n’bass, és a modern hiphopból kölcsönzött ritmusok

Markáns stílusváltáson esett át a Chalga, és ennek szellemében jelent meg harmadik nagylemezük, az Ezért van az. Erre már nem kell sokat várni, ugyanis az új anyagot február 10-én mutatják be a Fonó Budai Zeneházban.

– A zenekari stílusváltások rizikósak, esetünkben azonban elkerülhetetlen volt – magyarázta Zagyva Tamás gitáros, az együttes vezetője.

– A Chalga előző két lemeze, a Sabir és az Erdő, erdő jól illeszkedik a magyar, néhol a nemzetközi világzenei, azon belül a jellemzően akusztikus hangszeres zenébe. A balkáni/arab ütőhangszerek, akusztikus gitár elég jellegzetes, könnyen azonosítható soundot teremtettek, ugyanakkor a második lemez már egyértelművé tette, hogy be/le is zárja a zenekar lehetőségeit.

A váltás egyértelmű, modern jazz-pop dobolás, elektromos gitárok, és modern, vagy már nem annyira modern, de világzenében mindenképpen ritkaságnak számító drum’n’bass, jungle, hiphop elemek jelölik az új irányt.

A zenekar ugyan szakít az új lemezen az akusztikus-folkos ritmusszekcióval, de megtartja a jellegzetes hegedű-szaxofon-ének frontvonalat.

A dallamvilág emiatt kiszabadul a magyar-balkáni népzenei kötöttségekből, és bár sokszor úgy szól, mintha népzene lenne, ez a lemez tartalmazza egyértelműen a legkevesebb népzenei elemet – ez alól kivétel az Istenem című szám, amely Fekete Bori Felszállott a páva c. műsorban bemutatott moldvai népdalát dolgozza fel, filmzenei és kortárs jazz elemeket is tartalmazó módon.

– A lemez egyik fő újdonsága a sokszólamú ének, ez három énekelni (is) kiválóan tudó női szólistával (Fekete Bori-ének, Kuczera Barbara, hegedű-ének; Horváth Móni-fúvósok, ének) eddig bűnösen és pazarlóan elhanyagolt lehetőség volt. Most igyekeztünk kihasználni, hogy mindhárman csodálatosan énekelnek.

A Szakítós, az Üres ez a ház, a Tudod-e, a Révészem, az Ébren álmodom nagyon erősen épít a női hangokra – tette hozzá Tamás.

A zenekar további tagjai a modern (jazz)dobolás egyik legjelentősebb magyarországi képviselője, Szegő Dávid, a világzenei veterán Takács Szabolcs, aki bőgőn és basszusgitáron is játszik, valamint a gitáros-zeneszerző Zagyva Tamás.

A nagylemez már hallható az ismert online felületeken, illetve megjelent CD-n is. A Halmos Béla Program által támogatott album bemutatóját február 10-én tartják a Fonó Budai Zeneházban.

Fekete Bori moldáv népdalát is feldolgozza a Chalga

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.