Keresés
Close this search box.

Bikini-alapító az Artisjus élén

Németh Artisjus
Németh Alajos a tizenötödik elnöke a szerzői egyesületnek, illetve jogelődjeinek.

A korábbi elnök, Madarász Iván továbbra is az elnökség tagja lesz!

A szervezet Németh Alajost választotta meg az egyesület új elnökének – A Bikini alapítója, dalszerzője a tizenötödik elnöke a szerzői egyesületnek.

Az egyesület vezetősége ezen a héten választotta meg Lojzit az Artisjus elnökének a következő két évre.

A Bikiniből ismert dalszerző-előadó először tölti be ezt a tisztséget és Madarász Iván zeneszerzőt váltja a poszton.

– Zene nélkül biztosan szomorúbb lenne a világ. Szeretném megköszönni az alkotóművészeknek, hogy zenéikkel, dalaikkal, dalszövegeikkel, verseikkel nap mint nap feltöltik az emberek szívét pozitív tartalommal.

Legfőbb célom elnökként, hogy a teljes átláthatóságot ezután is biztosítsuk az Artisjus működésével kapcsolatban és tovább erősítsük az egyesület egyre kedvezőbb megítélését

– nyilatkozta az új elnök a megválasztása kapcsán.

A tisztséget 1907-től sorrendben Herzfeld Viktor, Hubay Jenő, Huszka Jenő, Sándor Jenő, Heltai Jenő, Kadosa Pál, Bölöny György, Kadosa Pál, Petrovics Emil, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil, Bródy János, Victor Máté, Madarász Iván töltötték be.

Az egyesület elnökét mindig annak vezetősége választja.

Tagjai jelenleg Czutor Zoltán, Szabó Áron és Tabár István a könnyűzenei tagságból, továbbá az előző elnök, Madarász Iván mellett Bánkövi Gyula, Hollós Máté, Szkárosi Endre, Tihanyi László és Stiedl Gusztáv (Schubert Music Publishing).

Németh Alajos (azaz Lojzi) 1956-ban született, hangszeres tanulmányait 7 évesen kezdte hegedűn, 18 évesen felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakára nagybőgő szakon.

Mindössze 18 éves volt, amikor a Berki Tamás vezette Interbrass együttes tagjaként zenélni kezdett. 1975-ben hívta meg Török Ádám a Minibe, majd 1979-től alapította társaival a Dinamit együttest.

1982-ben Nagy Feróval megalakította a Bikinit, ahol basszusgitáron játszott és dalszerzőként vett részt az alkotómunkában.

Hamarosan a zenekar meghatározó tagjává, „főszereplőjévé” vált.

1985-től szerzőként és társszerzőként olyan nagy slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Közeli helyeken, a Ki visz haza vagy a Mielőtt elmegyek.

A Bikinit egyszer feloszlatta, majd újraalapította, jelenleg is az együttesben zenél. 2015-ben Sóhajok lépcsőháza címmel készítette el első szólólemezét.

Zenei pályáját eddig Máté Péter-, Artisjus-, Fonogram – és Magyar Zenei Díjjal, valamint Magyar Érdemrend lovagkereszttel ismerték el.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után.

Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal – nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus kül1detésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő-szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között.

Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy 22 ezer magyar szerző jogait kezeli, 527 ezer magyar művet tart nyilván, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként.

Németh Alajos a tizenötödik elnöke a szerzői egyesületnek, illetve jogelődjeinek

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt