Keresés
Close this search box.
Egyedi hangzású, magyar közönség előtt még fel nem lépett zenekarok is a nyitóhónap programján!

Már csak három hét, és beindul az élet a legvárósabb zenei intézményben!

Klasszikus, jazz, könnyű-, világ-, tradicionális és elektronikus zenei koncertekkel, workshopokkal, zenepedagógiai foglalkozásokkal és beszélgetésekkel, valamint interaktív zenetörténeti kiállítással várja a közönséget január 23-tól a Liget Budapest projekt keretében felépült Magyar Zene Háza.

A nyitás utáni napokban zeneakadémisták adnak ingyenes koncerteket, majd január 28-tól indul az intézmény koncertprogramja, amelyre a magyarzenehaza.com honlapon pénteken megkezdődik a jegyértékesítés is – közölte a Magyar Zene Háza pénteki sajtótájékoztatóján Horn Márton operatív igazgató.

Mint elmondta, az épület minden nap nyitva tart, az állandó kiállítás is hétfő kivételével egész héten látogatható lesz, míg a programok az első két hónapban a hét második felére koncentrálódnak, majd fokozatosan az egész hétre kiterjednek. Batta András ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a Magyar Zene Háza hézagpótló intézmény, melynek fő célja a beavatás, új közönségrétegek megszólítása, de a közoktatásnak is szeretnék megmutatni, hogy a zeneoktatás igenis „cool” dolog.

A ház működésének három pillére a kiállítások, a zenei programok és a zenepedagógia lesznek – mondta el, hozzátéve: itt a legkülönbözőbb zenei műfajok és stílusok, különleges produkciók és együttműködések is otthonra találnak majd. Batta András kiemelte, hogy a Magyar Zene Házát tervezője, a világhírű japán sztárépítész, Fudzsimoto Szu is eddigi legjobb épületének tartja. Az egyedülálló épület hívogató, üvegfalú előtere fontos szerepet kap a közönség becsábításában, a ház mellett pedig szabadtéri színpad és zenei tematikájú játszótér is épült.

A zenei programokra kitérve az ügyvezető hangsúlyozta, hogy minden eseményük hordoz valamilyen üzenetet. Kiemelt figyelmet fordítanak például a fiatal zenészekre vagy a Magyarországon még sosem járt előadók meghívására, akik gyakorta magyar muzsikusokkal zenélnek majd együtt. De hazai előadók között is létrejönnek együttműködések, a kurátori hétvégéken például egy-egy jelentős zenész – elsőként Harcsa Veronika – hívja meg barátait – jegyezte meg.

Halmos András, az intézmény koncertprogram-vezetője a külföldi vendégek közül kiemelte John Grantet, aki szólóelőadóként először lép fel Magyarországon új nagylemeze, a Boy From Michigan turnéján, március 26-án.

Először lesz hallható Magyarországon a soul, a jazz és a rock’n’roll instrumentális ötvözetét játszó Delvon Lamarr Organ Trio, a modern popzenéjébe tradicionális zenei elemeket is beépítő görög-szudáni énekesnő, Marina Satti, a katalán újfolk-színtér kiemelkedő dalszerző-előadója, Sílvia Pérez Cruz, valamint a Grammy-díjas Aoife O’Donovan is.

Kelemen Barnabás (hegedű), Kokas Katalin (brácsa) és Rohmann Ditta (cselló) Dohnányi Ernő, George Enescu és Hans Krása életútját idézik meg Kolozsváry Marianna művészettörténész részvételével; Pawel Zalejski hegedűművész, Ariel Barnes csellóművész és Sztojánovits Andrea médiaművész pedig a Nomadic Spirits koncerten lépnek együtt színpadra.

A Debussy női szemmel: egy nimfa gondolatai című esten Győri Noémi fuvolaművész és Szabó T. Anna író, költő a női sorssal összefonódó érzelmeket elevenítik meg zenei-irodalmi performanszukban. A Szent Efrém Férfikar előbb a moszkvai Doros Ensemble-lal, majd a korzikai Ensemble Tavagnával együtt lép fel. A Dalszerzők köre című programsorozat estjein négy dalszerző-előadó zenél, mesél a színpadon; az első est szereplői Balla Gergely, Barkóczi Noémi, Henri Gonzo és Jónás Vera lesznek.

Először ad közös koncertet a tuvai Huun-Huur-Tu és a Kerekes Band; a török Kudsi Ergüner, a hatlyukú török népi síp nagymestere pedig triójával a szúfi zenétől indulva kínál sokrétű zenei utazást. A Klézsei Ünnepen moldvai csángó furulyadallamok várják a közönséget Hodorog András és tanítványai előadásában.

Robert Henke öt, egymáshoz kapcsolt Commodore számítógéppel állít elő kortárs produkciót, fellép Berlin egyik emblematikus producere, dj-je és kiadóvezetője, a brit Sam Barker, és kifejezetten a Magyar Zene Házába tervezett vizuális show-val érkezik az olasz Lorenzo Senni.

A jazzkoncertek közül Halmos András kiemelte a japán zongorista, Makoto Ozone, és a magyar vibrafon- és marimbajátékos, Szaniszló Richárd közös fellépését, illetve Ben Wendel szaxofonos és zenekara koncertjét is.

Severinghaus Artemisz, a Magyar Zene Háza zenepedagógiai vezetője hangsúlyozta, hogy specifikus programokkal szólítják meg a különböző közönségrétegeket és korosztályokat is. Számos program az állandó kiállításhoz kötődik majd, de koncertekhez is kapcsolódni fognak beszélgetések, mesterkurzusok. Hétköznaponként Ringató foglalkozások, szombat délelőttönként pedig kisebbeknek, illetve nagyobbaknak szóló matinék is várják a családokat, terveznek pedagógusnapot, de szabadegyetemeket és workshopokat is – mondta el Severinghaus Artemisz.

Egyedi hangzású, magyar közönség előtt még fel nem lépett zenekarok is a nyitóhónap prgramján!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt