100 forintból 79 a zenei streamingből jön
A magyarországi hangfelvételipar összesített bevétele 2022-ben 8,1 milliárd forint volt. Ez 17%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A magyarországi hangfelvételipar összesített bevétele 2022-ben 8,1 milliárd forint volt. Ez 17%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
Négy Fülesbagoly Tehetségkutató lesz idén. Debrecenben, Budapesten, Keszthelyen és Martonvásáron rendezik meg idén a könnyűzenei versenyt.
A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. nyílt
pályázatot hirdet.
Pályázati felhívást tett közzé a Volt egyszer egy beatkorszak-blog, amelyre a Kádár-kori fesztiválokról szóló személyes történeteket várnak.
Az Együtt az Autistákért Alapítvány második alkalommal indítja el az AUTTALENT 2023 – Együtt a tehetségekért programot – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai dzsesszzenészei között.
Még egy hétig, január 13-ig lehet jelentkezni A Dal 2023-ba. A közmédia dalválasztójában a zsűri újra a nézőkkel együtt keresi az ország slágerét.
Ezzel a kitüntetéssel egyidejűleg tízen rendelkezhetnek, legalább huszonöt éve aktívak az előadóművészi pályán, kimagasló művészi teljesítményt nyújtottak.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a világon az elsők között érvényesítette az előadók jogdíjhoz fűződő jogait az internetes elhangzások és az MTVA-s rádiós ismétlések területén.
Tizenegy pedagógus és tizenegy előadóművész részesült idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2022. december 14-én került sor.
Az ismert lengyel producer Remek Zawadzki producerelésével, NOIRA és Iván Szandra közös alkotásában elkészült az idei Songbook Songwriting Camp hivatalos dala, és a hozzá forgatott aftermovie.
A magyarok 70%-a hallgat naponta zenét. A 30 alatti felnőttek esetén ez az érték 86%. A zenehallgatás legfőbb eszköze az okostelefon.
A Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díjának teljes összegét a Bartók Rádió.
Madarász Iván zeneszerzőt választották az Artisjus tiszteletbeli elnökének. A művész 2014-től 2022-ig töltötte be az egyesület elnöki posztját, melyen Németh Alajos „Lojzi” váltotta.
Sok családban már a zenélés jelenti a kikapcsolódást, így idén karácsonykor sokaknál kerülhet a fa alá valamilyen hangszer.
Az Artisjus a Sacemmel együttműködve gyorsabban és hatékonyabban kezeli az online jogdíjakat.
Huszonöt ígéretes magyar előadó lép fel a 10. Music Hungary Konferenciát kísérő showcase fesztiválon november 29-30-án Veszprémben.
A közös jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC nyilvánosságra hozta a 2022-es, globális adatokat összefoglaló jelentését. 2022-ben a jegyeladások minden korábbi rekordot megdöntöttek.
Wolf Kati tehetségét 12 évvel ezelőtt az X-Faktorban ismerte meg az egész ország, de nem csak a népszerűséget köszönheti a műsornak.
A számítógéppel generált, kombinatorikus muzsikáktól a gépi tanulással készült variációkig számos „gépzenét” hallhatnak majd az érdeklődők október 26-án.
Idén is tíz fiatal kapta meg a Junior Prima díjat népművészet és közművelődés kategóriában
Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 11 kategóriában olyan embereknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.
Ismét megrendezik Magyarország legnagyobb múltú nemzetközi könnyűzenei alkotótáborát, a Songbook Songwriting Camp-et.
A tavalyi sikeres első kört követően a Banana Records ismét megrendezi dalszerző táborát. A KEMP-et október 6-tól 9-ig Veszprémben tartják.
Végéhez közeledik az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2021-2022-es évada. A könnyűzenei verseny utolsó állomása a soproni, amit október elsején tartanak.
Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt (miXit!) hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum.
Induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítése, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítása.
A zenészek egymás közötti és a publikum irányába zajló kommunikációját is vizsgálják a Pécsi Tudományegyetemen a (PTE) Zenélő Egyetem (ZEN) kurzusán.
Pár száz követővel, média megjelenések nélkül nem könnyű kiadót, zenekari menedzsert találni. Zenekar menedzsment kapcsolatok és szakmai tudás nélkül…
Mint egy erős szárnyú madár, úgy teremt egyensúlyt a Művészeti Kar a műszaki tudományok terén élen járó Széchenyi István Egyetemen.
Több mint hat éve volt a Petőfi Rádió esti mixműsorának rezidens dj-je
A közönségéhez és a videótartalomhoz igazodó zene kiválasztása kulcsfontosságú az új ügyfelek megnyeréséhez és a tartós márkahűség előmozdításához.
Ahhoz hogy valaki pénzt keressen a zenével, el is kell tudni adni azt. Egy szint után találhat magának pénzes producert, kiadót, de mi a teendő addig?
Jól mentek a rádiós dalok: közel 1,5 milliárd forint rádiós jogdíj lett kifizetve!
Több mint száztíz kiemelkedő rendezvény közé került a Bartók-verseny.
Amikor egy zenész, előadó belép a sztárok birodalmába, az vajon jót tesz párkapcsolatának? Miért érzem úgy, hogy azok vannak a legnagyobb bajban, akik folyamatosan azzal dicsekszenek milyen jó is párkapcsolatuk?
Zsoldos Béla, Sárik Péter, Szepesi Mátyás.
Hajrájához érkezik az idén először kibővített verseny!
Lombos Márton, Lóci, Horváth Gergely is ott lesz a zsűriben, hogy eldönthessék: ki keveri a legjobban!