Keresés
Close this search box.

A Művészeti Kar a Széchenyi István Egyetem erős szárnyú madara

Alumni Talk podcast
Mint egy erős szárnyú madár, úgy teremt egyensúlyt a Művészeti Kar a műszaki tudományok terén élen járó Széchenyi István Egyetemen.

Az Alumni Talk podcast legújabb adásában a győri zenei képzés történetéről, a kar törekvéseiről és újdonságairól dr. Ruppert István Liszt Ferenc-díjas orgonaművésszel és a Széchenyi alumna Tóth Anita trombitaművésszel beszélgettünk.

„A művészeti képzés igazán támogató közegre talált a Széchenyin. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy emlékezetem szerint dr. Szekeres Tamás, az intézmény korábbi rektora, minden koncertünkön tiszteletét tette kedves feleségével és barátaikkal” – fejtette ki a kétezres évekre elejére emlékezve dr. Ruppert István, a Művészeti Kar korábbi dékánja.

Hozzátette: 2006-os kinevezésekor igazán értékes szellemiségű intézmény irányítását vehette át. „Mindez Gábor Józsefnek köszönhető, aki fantasztikus zenészkolléga és kiváló ember” –emlékezett dr. Ruppert István, aki a podcastban személyes történeteket is megosztott a hallgatókkal. Elmesélte például, hogy mérnökmúltjának köszönhetően egy külföldi koncertjén számára nem okozott gondot, hogy hibás orgonáját saját maga javítsa meg.

Az Alumni Talk legújabb epizódja ide kattintva hallgatható meg.

A Művészeti Kart és jogelődjét mindig is áthatotta a családias légkör, amiben az orgonaművész dékán így foglalta össze ars poeticáját: „Egy olyan intézményt szerettem volna vezetni, ahová mindenki jókedvűen jön reggel, és fáradtan, de ugyanolyan jókedvűen megy haza. Boldog vagyok, hogy ez sikerült”.

Tóth Anita 2012-ben végzett a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében, mint trombita előadóművész. Jelenleg a Győri Filharmonikus Zenekar tagja. Amint azt elmesélte, több családtagja szíve is a zenéért dobog. Édesanyjával és nővérével a mai napig együtt játszanak az oroszlányi fúvószenekarban.

Az Alumni Talk podcastban amerikai ösztöndíjáról is mesélt, amelynek köszönhetően kijutott a Bard College-ra, és az intézmény zenekarával több neves New York-i koncertteremben is fellépett. Egyik hangverseny alkalmával a Carnegie Hall –ban rövid előadást tartott az egyik játszott darabról, amire nagyon büszke.

Mint mondja, értékes diplomát kapott alma materétől, amelyre igazán büszke lehet.

Ezt is érdemes tudni Művészeti Karról

A Széchenyi István Egyetemen a szerteágazó művészeti képzés két területe található meg, az előadó-művészet és a képzőművészet. Az intézményben a hagyományos zenekari- és kamaramuzsikus, valamint zeneiskolai tanári képzés mellett az építőművészet, a design-, a formatervezés és a tervezőgrafika iránt érdeklődők számára kínálnak BA és MA szintű képzéseket. Nemzetközi hírű művésztanárok, tapasztalt oktatók és fiatal tehetségek vezetésével a művészeti szakokon folyó oktatás egyszerre több vetületében képviseli mindazt, amit a művészet ma a világban megtestesít.


A győri központú, de képzéseivel, kutatásaival Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen és Budapesten is jelen lévő SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM (SZE) Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye. Mintegy 13 ezer fős hallgatói közösségét 65 ország fiataljai alkotják. Rendkívül erős gyökerekkel rendelkezik a műszaki és az informatikai képzések terén, amelyeket minőségi gazdaságtudományi, állam- és jogtudományi, pedagógiai, társadalomtudományi, művészeti, egészség- és sporttudományi, valamint mezőgazdaság- és élelmiszer-tudományi képzések egészítenek ki. Az intézmény kiemelkedő számú ipari-gazdasági kapcsolattal rendelkezik. A Széchenyi István Egyetem a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet közül a QS legfrissebb világranglistáján a  801–1000. helyen szerepel, míg a Times Higher Education fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán „a fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 300 legjobb egyeteme közé sorolták. Az intézmény további fejlődését többek között a Győrben, valamint a zalaegerszegi ZalaZone mellett már épülő tudományos és innovációs parkjai segítik majd elő.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.