Keresés
Close this search box.

Tíz fesztiválon is zenélhetnek a díjazottak

Fülesbagoly 2023
Négy Fülesbagoly Tehetségkutató lesz idén. Debrecenben, Budapesten, Keszthelyen és Martonvásáron rendezik meg idén a könnyűzenei versenyt.

Minden eddiginél nagyobb volumenű lesz a Civil Díjra jelölt Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat 2023-ban: az eddigi helyszínekhez csatlakozott egy Balaton-parti döntő, így Debrecenben, Budapesten, Keszthelyen és Martonvásáron rendezik meg idén a könnyűzenei versenyt. Ebben az évadban 10 fesztiválra lehet fellépési lehetőséget nyerni – köztük a Szigetre, a SZIN-re, a Campus Fesztiválra, valamint a Művészetek Völgyére -, és a további extra nyeremények sora végeláthatatlan. A tavalyi évhez hasonlóan 2023-ban is a sorozat kiemelt médiatámogatója a Petőfi Rádió, így az országos rádió is felajánlott értékes megjelenéseket.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi; május 7-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti június 11-én a Kobuci Kertben, a keszthelyi július 22-én a Zenepavilon színpadán, majd a martonvásári szeptember 17-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar előadóknak és együtteseknek. A négy tehetségkutatón összesen 81 nyereményt adnak át a szervezők. Idén 10 fesztiválos fellépést lehet nyerni, ennek értelmében egy-egy zenekar színpadra léphet a Sziget, a Campus Fesztivál, a SZIN, a Művészetek Völgye, a Kerekdomb Fesztivál, a KeszthelyFest, a Tök Jó Fesztivál, az MCC Feszt, a Zamat Fesztivál és a Waldorfeszt valamelyikén. A díjak között szerepel tévés fellépés Fábry Sándor Duna TV-s műsorában, lemezkiadás a Music Fashion által, sajtómegjelenések, fotózás, WMMD-s social media megjelenések, illetve koncertezés a Tankcsapda, a Bagossy Brothers Company, a Péterfy Bori & Love Band és az Elefánt előtt. Díjat ajánlott fel a Barba Negra, a Kobuci Kert, a Nagyerdei Víztorony is, így ezekben a klubokban is előzenekarozhat egy-egy különdíjas produkció.

A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A négy győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 2,5 millió forintos Hangfoglaló Program-támogatás.

A MoodMedia háttérzene-szolgáltató jóvoltából négy döntős együttes egy-egy dala bekerül nagyjából 500 helyre, köztük telekommunikációs cég üzleteibe, gyorséttermekbe, bútoráruházakba, hipermarketekbe és állateledel boltokba. A kiválasztott szerzemények minimum egy éven át napi rendszerességgel hangzanak el az üzletekben.

A Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében a kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában, valamint kiemelt epizód keretében zenélhet a rádió Petőfi LIVE! Című stúdiókoncert-sorozatának részeként.

A jelentkezés mind a négy versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Cséry Zoltán, Schoblocher Barbara, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zenészek, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, Koltay Anna, a Petőfi TV zenei szerkesztője, Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója és László G. Gerzson rádiós szakember, a Jazzy Rádió és a Klasszik Rádió zenei- és programigazgatója.

A Fülesbagoly Tehetségkutatót a Legnagyobb hatású projekt kategóriában idén Civil Díjra jelölték. A könnyűzenei verseny a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, az Öröm a Zene rendszerében, 34 zenei szervezet illetve zeneipari szereplő partnerségében jött létre. A rendezvény-sorozat kiemelt támogatója az Audio-Technica és az NKA Hangfoglaló Program. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Pokolgép zenekar

Az új énekes leleplezése, elképesztő riffek és irodalom teszi hidegrázóssá a Pokolgép dalát

A januári tagcsere után új videóklipes dallal jelentkezik a magyar rockzene ikonikus alakulata, a Pokolgép. A szóban forgó szám megjelenése több szempontból is kiemelkedő fontosságú. Egyrészt egy izgalmas versfeldolgozásról beszélünk, de ami még tovább fokozza a hanganyag különlegességét, az az, hogy ebben lehet először a banda új énekesét hallani.

Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) - tisztújítás

EJI tisztújító Választógyűlés a BMC -ben

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte tisztújításának folyamatát. Ennek első lépéseként a Budapest Music Centerben Választógyűlést tartottak és megválasztották az EJI munkáját koordináló döntéshozó szerv, az új Küldöttgyűlés tagjait.

Iceboyz zenekar

Szinti-poppal indult az Iceboyz

Az Iceboyz első dala hangulatában igazi 80 -as évekbeli szinti-pop. A szöveg felejtős, de ez a stílus amúgy sem erről híres, a zene viszont hozza amit kell.

Fiúk zenekar

Fiúk – Paralízis dal- és klippremier

A földalatti popot játszó Fiúk zenekar új dala egy olyan traumát dolgoz fel, ami az alvásparalízissel jár – sokakban ugyanis ily formában jelenik meg a hétköznapok frusztrációja.