Keresés
Close this search box.

Tátrai Tibor supergroupját választották az év produkciójának az Artisjus díjátadóján

Tátrai Tibor - godfater.
Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el.

Török Ádám és Menyhárt János életműdíjat kapott

Idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenkét zeneszerző, szövegíró, valamint alkotói közösség munkáját ismerték el. Menyhárt János életműdíjat, Török Ádám pedig posztumusz életműdíjat kapott a szerzői egyesülettől, a többi könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter, Molnár Tamás, Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a godfater. és a Nagy Emma Quintet tagjai vehették át a díjat június 5-én a Magyar Zene Házában. A komolyzene területéről Balogh Máté, Kutrik Bence és Dobri Dániel részesült az elismerésben. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett.

Az Artisjus 23. alkalommal díjazta a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókra és az ezekbe fektetett szerzői munka jelentőségére. Az elismerés presztízse többek között abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Ezúttal is az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottakról, a könnyűzenei alkotók kiválasztását külön szakmai bizottság – nevezetesen Bágyi Balázs, Both Miklós, Jónás Vera, Kocsák Tibor és Sebestyén Áron – készítette elő. A könnyűzenei junior kategória idén több szempontból is kivételes: most először kapta mindhárom díjat női alkotó vagy női dalszerző vezetésével működő csapat, emellett a 22 éves Takács Dorina (Deva) az Artisjus-díj történetének legfiatalabb egyéni díjazottja.

Menyhárt Jánost életműdíjjal, Török Ádámot posztumusz életműdíjjal, Szendőfi Pétert az év könnyűzeneszerzője címmel, Molnár Tamást pedig az év könnyűzenei szövegírója díjjal tüntették ki. Az év produkciójának Tátrai Tibor supergroupját, a godfater. zenekart választották. Junior Artisjus-díjat kapott Takács Dorina (Deva), Vörös Cintia (Sisi), valamint a Nagy Emma Quintet tagjai, azaz Nagy Emma, Cseh Péter, Dénes Ábel, Klausz Ádám, Oláh Krisztián. Az év magyarnóta-szerzője Horváth Péter lett.

Az év komolyzenei műve kategóriában idén két alkotást is díjaztak: Balogh Máté Sinfonia Nr. 1, valamint Kutrik Bence Tavasz-esti dal című műve érdemelte ki az elismerést. A komolyzenei Junior Artisjus-díjat Dobri Dániel kapta.

2023-ban az alábbi kategóriákban osztottak ki Artisjus-díjakat:

  • Könnyűzenei alkotói életműdíj: Menyhárt János, Török Ádám (posztumusz)
  • Az Év Könnyűzeneszerzője: Szendőfi Péter
  • Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Molnár Tamás
  • Az Év Produkciója: godfater.
  • Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója: Takács Dorina ‘Deva’, ’Sisi’ Vörös Cintia
  • Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói közössége: Nagy Emma Quintet
  • Az Év Komolyzenei Műve: Balogh Máté – Sinfonia Nr. 1, Kutrik Bence – Tavasz-esti dal
  • Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Dobri Dániel
  • Az Év Magyarnótaszerzője: Horváth Péter

artisjus logóAz Artisjus irodalmi díjak kihirdetésére előző héten került sor. Az irodalmi nagydíjat Darvasi László kapta, a többi irodalmi díjazott Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor.


Az Év Produkciója a godfater. formáció

A Tátrai Tibor, Szebényi Dániel, Borlai Gergő, Gotthárd Mihály és Kéri Sámuel alkotta zenekar 2021 végén alakult. A sokgenerációs szupergroup tagjai zenei tevékenységük során rengetegszer keresztezték egymás útját. 2022 közepén tartották első, nagysikerű bemutatkozó koncertjüket, amit ezután teltházas lemezbemutató koncertek követtek. A MÜPA színpadán tartott előadásukra 48 óra alatt kelt el az összes jegy. Első nagylemezük 0 címmel 2022. november 18-án jelent meg. Saját dalaik mellett élőben a klasszikus Tátrai szerzeményeken kívül kedvenc blues, soul és rock klasszikusaik közül válogatnak. A zenekar legfőbb célja az élőzene nemes hagyományainak életben tartása, és a tradíciók átadása a további generációknak. “A godfater. zenekar fontos jellemzője, hogy a generációk közti kölcsönös tiszteleten alapszik, ezáltal olyan különleges közösség született, ami példával járhat elöl minden zenésznek és alkotónak. A zenekarban négy generáció egyéniségei keverednek, akik szemmel láthatóan imádnak együtt zenélni” – méltatta a produkciót Sebestyén Áron.
(Fotó forrása, a zenekar oldal: facebook.com/godfater.band/ )

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.