Keresés
Close this search box.

Itt az utolsó lehetőség, koncertezz a Tankcsapda előtt!

Tankcsapda zenekar
Végéhez közeledik az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2021-2022-es évada. A könnyűzenei verseny utolsó állomása a soproni, amit október elsején tartanak.

Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál

A megmérettetésre még jelentkezhetnek induló zenekar, a legjobbak többek közt a Tankcsapda előtt és a Strand Fesztiválon fellépési lehetőséget nyerhetnek.

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg Sopronban a  Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivált október elsején a Hangár Music Clubban. A versenyen több értékes nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel fellépés a Stand Fesztiválon, a Búgócsiga Akusztik Garden és a Hangár Music Garden klubokban , illetve előzenekarként a Tankcsapda előtt. A  győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató október 8-9-i nagydöntőjében Budapesten, az Analóg Music Hallban. ahol a fődíj 3,5 millió forint.

Úgy érzem, hogy ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, covid után, egy háború közepén, a helyi közösségek, azon belül is a kis közösségek megléte és szerepe nagyon jelentős: ezek összetartó ereje a zene, és ezért is fontos a hangszeres élőzene – fogalmazott Kovács “QQ“ Attila, a Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál főszervezője. – Ahhoz, hogy ezek a fiatal, feltörekvő zenészek minél több fellépési lehetőséghez jussanak, nagyon fontos elem a tehetségkutatás. A több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál sok, ma már neves előadóművészt “termelt ki” és reméljük, hogy ez a sor folytatódik idén és az elkövetkező években is.

A versenyre szeptember 28-ig lehet jelentkezni. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb húsz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek ülnek, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Kolosai Ferenc, a 2019-es Öröm a Zene-fődíjas Antares énekese, basszusgitárosa, Marczel Szabolcs, a Monyo Land operatív vezetője, Rozsonits Tamás zenész, zenei szakíró, Sárdy Barbara énekesnő, dalszövegíró, Szabó Áron “Vasaló” zenész és Tujmer “SUBA” Géza, a soproni gitárosok doyenje.

A Sop-Rock Tehetségkutató Fesztivál az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

Facebook-esemény:

facebook.com/events/792301055148981/

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt