Keresés
Close this search box.

Kezdő zenekarokkal a fedélzetén indul turnéra a MusicMobil kisbusza!

Music Fashion - MusicMobil
Pályázatot írt ki a Music Fashion! A MusicMobil elnevezésű, nyitott mikrobuszon Veszprém-Balaton régiós kötődésű, zenekarok kapnak bizonyítási lehetőséget.

Egy vakációd során olasz városokban sétálgatsz, majd teljesen „véletlenül” belefutsz egy utazó járműbe, amelyen élőben zenélnek tehetségek. Az alapötlet annyira megtetszik, hogy elhatározod, itthon is meghonosítod. Pontosan ezt történt a Music Fashion kiadó két motorjával, akik 2016-ban elindították a JazzMobil projektet. Az első évben Budapesten, később pedig már vidéki városokban, valamint Rómában és Stuttgartban is hódítóútjára kelt a zenélő jármű, amelyre kifejezetten minőségi, ugyanakkor laza, könnyed, szórakoztató jazz muzsikát játszó, profi zenészeket verbuváltak össze.

Idén tovább fejlődik ez a projekt, ugyanis Veszprém-Balaton régiós kötődésű, feltörekvő zenekarok kapnak bizonyítási lehetőséget a műfaji kötöttség nélküli MusicMobil elnevezésű, két oldalt nyitott mikrobuszon, ezzel maradandó zenei élményt okozva az utca emberei számára. A májusban és júniusban turnézó kisbusz programját a Kodály Spiczy Jazz nyitja meg a Királynék városában, majd a nyílt pályázatra jelentkező, pályájuk elején lévő csapatok közül a legizgalmasabb zenekarok kapnak lehetőséget ugyanerre a szuper kalandra. A kiválasztott formációk MusicMobil koncertjeit rögzítik, amellyel egy online versenyen is megmérettetnek. A legtöbb közönségszavazatot begyűjtő produkció egy egynapos stúdiózást, az ott felvett anyag kislemezes megjelenését kapja meg nyereményként a Music Fashion Kiadó jóvoltából.
A szervezők a MusicMobilozás után sem fognak unatkozni, hiszen helyi iskolákban tartanak hangszeres bemutatókat, rendhagyó énekórákat, ahol a gyerekek interaktívan, kötetlen hangulatban ismerkedhetnek meg a hangszerekkel, a zenészekkel. A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jön létre.

TI IS JELENTKEZNÉTEK A NYÍLT PÁLYÁZATRA?
Megtehetitek:
– Ha induló, kezdő formáció vagytok, nem rendelkeztek kiadói-, és országos szintű rádiós múlttal. (A helyi, lokális médiumokban való szereplés, valamint a saját kiadás nem kizáró ok.)
– Ha a zenekarotok legalább egy tagja a Veszprém-Balaton régióból származik.
– Ha létezik maximum 4 fős felállásotok.
– Ha szeretnétek egy kislemezt elkészíteni, kiadni még idén.

ÍGY JELENTKEZHETTEK: 
– Küldjétek el biográfiátokat, valamint csatoljatok hozzá: 2 zenekari fotót, 2 videólinket az eddigi munkásságotok kapcsán a musicmobil@musicfashion.hu címre.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 30., éjfél.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt