Keresés
Close this search box.

Egy versenyből született meg a legújabb Lóci Játszik dal

Mixit!
Májusban izgalmas, hiánypótló versenyt (miXit!) hívott életre a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum.

A miXit! – hangmérnökök csatája ötletét az hívta életre, hogy bár az elmúlt években számos pályázati kiírás történt a zenei szektorban, de hangtechnikusok ezekből nem, vagy alig részesülhettek.

A fiatalok igényeihez illeszkedő hangkeverési versenyen több mint ötven 18-23 év közötti jelentkező bizonyította tehetségét, akik a méltán nagy népszerűségnek örvendő Lóci játszik zenekar stúdiómunkálataiból hozhatták ki a maximumot.
A megkevert, masterelt, késznek érzett műveket egy nívós tagokból álló zsűri értékelte ki. Az ítészek között ült Horváth Gergely (Petőfi Média Group tartalomfejlesztési igazgatója), Rozgonyi Péter (hangmérnök, zenei producer, a Szent György Hang- és Filmművészeti Technikum  stúdiótechnika tanára), Csorba Lóci (a 2014-ben alakult, Fonogram-, Klipszemle díjas, Nagy-Szín-Pad nyertes Lóci játszik zenekar frontembere), Temesi Bertalan (Artisjus és Fonogram díjas basszusgitáros, zenei producer), valamint Lombos Márton (énekes, előadó, dalszövegíró, producer, rádiós- és tv-s műsorvezető) is. A miXit! legjobbjait értékes nyereményekkel jutalmazták a szervezők, amelyek által minőségi hangtechnikai berendezésekhez juthatnak hozzá a HANOSZ (Hangszeresek Országos Szövetsége) üzleteiben.
Az első miXit! versenyén Bornemissza Lőrinc teljesítményét találták a legjobbnak, így az ő munkálatainak eredményeként jelenik meg most a Lóci Játszik „Megyek veszek” című száma, amelyhez Szombath Máté rendező, Bacskai Miklós vágó segítségével forgott Studio session klip.
„Amikor elindult a verseny, a stábbal fogadtunk, hogy vajon mennyien jelentkeznek majd. Jelentem, én nyertem.” – kezdte nevetve Lombos Marci. „Nagyon szeretjük visszahallgatni a nyertes munkáját, a már elkészült Lóci Játszik dalt. Bornemissza Lőrinc egy nagyon kreatív, sokoldalú srác, aki mélyen beleásta magát a zenébe. Nem csak hangmérnökként aktívkodik, hanem zenét is szerez.” – tette hozzá.

Megyek veszek: youtu.be/qeAidrVGrxA

Lóci játszik – 80 nap alatt a Föld körül

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Keszthely Fülesbagoly

Keszthelyi zenei díjat is átadnak augusztusban

Duna-parti wellnesst nyerhetnek a Balaton partján A tavalyi évhez hasonlóan idén augusztus 3-án is megrendezik a Balaton-parton, egészen pontosan Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A döntős

Vitorlás kötél

Vitorlás kötélzet: átfogó útmutató (X)

A hajókötélzet megfelelő használata nélkül a vitorlás hajók irányítása és működtetése gyakorlatilag lehetetlen lenne. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a vitorlás kötelek rendszerének alapjait, főbb elemeit, karbantartását, biztonsági előírásait, valamint a megfelelő kötélzet kiválasztását és vásárlását.