
Elkezdődött a nyolcadik Perkupai Operafesztivál
Péntektől vasárnapig koncerteken, sanzonesten és egy operagálán is részt vehetnek a településre látogatók
Zene mindenhol. Kivel, mivel, hol, mikor, mi történt. Érdekes, nem bánt senkit, nekünk, sőt értünk szól. Számunkra ez a hír.

Péntektől vasárnapig koncerteken, sanzonesten és egy operagálán is részt vehetnek a településre látogatók

Háromszáz fellépővel várják az érdeklődőket szeptember 7-18. között

Új zeneigazgató is lesz a társulatnál

Hangversenyek, kiállítások, könyvbemutató, térzene, előadás, koncertfilmvetítés is szerepel a programban

A tehetség, a kreativitás és az érzékeny lelkület gyakran együtt jár a belső vívódásokkal, a megfelelési kényszerrel, a kimerüléssel, mindezek pedig…

Már a hivatalos program előtt zeneszó fogja felverni az Erzsébet Liget csendjét

A zene mindenkié, ereje is van

Egyúttal az első külföldi fellépő lesz a Non solo classica-n

Alig ért véget a Művészetek Völgye, itt a Nyári Margó Salföldön

Nem csak a zenekar rajongóinak kötelező kiállítás!

Amerika le van maradva ebben, hiszen ott nincs egységes szabályozás

Öt napon át több mint 600 programmal, köztük zenével várják a közönséget Dél-Baranyában

Szerintük a lépés árthat az ország hírnevének

Bátran szemezzünk a klasszikusokkal – ajánlja a zenekar

A hetvenes évek elejének hangzása csendül fel a két hangzón

A fő attrakció azonban idén is az ostrom megidézése lesz

Július 28. és augusztus 3. között már ennyiedszer rendezik meg a klasszikus zene, a jazz és a világzene fesztiválját

A népzene, néptánc, kézművesség és vallási hagyományok találkoznak

Szintet lépett az antiszemita zenekar miatti tiltakozás

Idén szerb jelentkezőket is várnak a MüPába

Lili indítja a bulit az MVM Dome-ban

A nagyszínpad befogadóterét 22-23 ezresre bővítették

Az új név augusztus 8-án lesz a Sziget fő fellépője

Heteken keresztül ezúttal is ingyenesen hallgathatják a klasszikus koncerteket

A Petőfi Kulturális Program szervezésében történik mindez

Nemrég jelent meg a Véletlencorp zenekar új klipje, mely első darabja új „3 számos” albumuknak.

Komoly- és kamarazene mellett a jazz főszerepben

Többek között a veszprémi Auer Fesztiválon és a Festival de Tannay-on lép fel a kamarazenekar

Különleges akusztikai műsorral készülnek

Várni kell Curtis, Radics Gigi, a Hooligans, az Edda Művek és a Csík zenekar fellépésére

Az esemény arca most Balogh Guszti dalszerző-énekes

Több évtized szabadságvágyát ünnepli Leslie Mandoki és világhírű zenekara, a Mandoki Soulmates

Ismert hazai előadók mellett egy külföldi sztárral is várja a közönséget a nyári hónapokban a Budapest Jazz Club

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.