Közös dallal jelentkezett Alee és MC Hawer
Míg legutóbbi megjelenésében Alee a démonjaival való küzdelmekről mesélt, az MC Hawer közreműködésével készült Travis egy felszabadult hangulatú, bulis dal lett.
Míg legutóbbi megjelenésében Alee a démonjaival való küzdelmekről mesélt, az MC Hawer közreműködésével készült Travis egy felszabadult hangulatú, bulis dal lett.
A The Pontiac idén több single-t is kiadott, például a KACAJ zenekarral közös Ébredek, illetve a Ha menni kell és az Ablakomból.
Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.
Lajti Barni mindössze 7 éves volt, amikor először eszmélt rá, hogy mennyi mindent jelent számára a zene. Ekkor ugyanis nővére megajándékozta a Jonas Brothers: Self-titled albumával.
Varázslatos dallal és klippel köszöni meg Paulina azt a sok csodálatos dolgot, amelyet édesanyjától kapott és kap a mai napig is.
A Stevie Ker nagyváradi rockzenekar énekesével, Keresztes Istvánnal beszélgettünk. A zenekar 2019 decemberében alakult, akkor még csak négy fővel.
„Lehet, hogy nem volt egy gyors folyamat a lemezkészítés, és persze utólag lehet, hogy 1-2 dolgot már másként csinálnánk, máshogy építenénk fel, de a végeredményt hallva, szerintünk megérte.”
Szomorú téma ihlette a The Pontiac dalát: a Ha menni kell című szerzemény az elengedés témáját dolgozza fel.
A Blahalouisiana legújabb dalában (’Kedvenc rögeszmém’) a ‘nagy ő’ mítoszát igyekszik porig rombolni.
Stuller Gyula, a világhírű magyar hegedűiskola kiemelkedő képviselője is fellép az Anima Musicae Kamarazenekar évadnyitó koncertjén január 13-án a Nádor Teremben.
Nagy Emma énekes és Oláh Krisztián billentyűs négy kategóriában győzött 2022 legjobb hazai dzsesszzenészei között.
Utolsó Tánc címen jelent meg Pápai Joci új dala. A szerelmes zenéhez egy felfűtött hangulatú videoklip is készült.
A kárpát-medencei népzenéket részben autentikus módon, részben saját világzenei hangján szólaltatja meg az Attacca World Music együttes.
Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, A zene éjszakáján.
De vajon ki van a túloldalon? És miért kell kiabálni? A kérdésre leginkább a dal meghallgatása adhat választ.
Ki ne emlékezne a Draft klubklasszikusára a “Dombok felett”-re? A New Level Empire a legendás sláger refrénjének felhasználásával írta meg új dalát.
2016-ban fejezte be aktív működését Magyarország egyik legizgalmasabb underground metal bandája, a Blind Myself.
Életszakaszokról, jelenünkről, az összefogás és a kiállás fontosságáról mesélnek a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet About Time című új lemezének dalai.
Alig ért véget a fesztiválszezon, de már meg is érkezett The Biebers legfrissebb dala, a Nem Lesz Másik. A soha vissza nem térő pillanatokról szóló számot a zenekar frontemberének, Puskás Petinek tapasztalatai ihlették.
A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus is fellép augusztusban Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben az OrgonaPont sorozatban.
A népszerű énekesnő több mint öt évtizede tartó pályafutása legjobb dalai közül válogat szeptember 12-én, a Budapest Kongresszusi Központban
Wolf Kati már 12 éve meghatározó alakja a magyar zenei világnak, ez idő alatt remekül megtanult egyensúlyozni a családja és a karrierje között.
A Concerto Budapest az est záróhangversenyét Szőcs Géza emlékének ajánlja.
Lukács Gabi személyében új hang szólaltatja meg a Carpe Diem Whiskey Roll-féle érzését.
A Platon Karataev, a Háború és békéjének egyik szereplőjétől kölcsönző budapesti együttes 2016-ban alakult,
A megújulásról és a reményről szól az új DikhTV-dal.