Stuller Gyulával nyitja az új évet az Anima Musicae Kamarazenekar

Anima Musicae Kamarazenekar
Stuller Gyula, a világhírű magyar hegedűiskola kiemelkedő képviselője is fellép az Anima Musicae Kamarazenekar évadnyitó koncertjén január 13-án a Nádor Teremben.

A Svájcban élő muzsikus ritkán szerepel magyarországi koncerttermekben. Az Animato-bérlet harmadik koncertjén – Szabadi Vilmos és Kállai Ernő nagysikerű produkciói után – színpadra lépő Stuller Gyula több mint harminc éven át volt a Lausanne-i Kamarazenekar koncertmestere – szerepel a szervezők által az MTI-hez hétfőn eljuttatott ajánlóban.
Mint írták, Stuller Gyula és az Anima Musicae Kamarazenekar nem először ad közös koncertet: az együttes művészei, Borsos Kata és Kovács Adél egyetemi éveik alatt nála tanultak Svájcban. Mint írták, Stuller Gyula művészetében különösen ritka kincs, ahogyan a magyar és a nemzetközi komolyzenei tradíciók találkoznak; mestere volt Halász Ferenc, Végh Sándor, Pauk György, Varga Tibor és Nathan Milstein is.
Stuller Gyula a Szigeti Verseny díjazottjaként fiatalon meghódította Európa legjelentősebb koncerttermeit, szólistaként és kamarazenészként egyaránt nagy sikereket ért el. Koncertmesteri tapasztalatait is a legnívósabb zenekaroknál gyarapította: svájci versenygyőzelme után Varga Tibornak köszönhetően a Detmoldi Kamarazenekar, később a Lausanne-i Kamarazenekar koncertmestereként tevékenykedett több évtizeden keresztül.
Különleges pedagógiai érzékére is Varga Tibor figyelt fel, akinek Stuller Gyula később asszisztense lett, majd Svájc legjelentősebb zeneművészeti intézményeiben, Fribourgban, Sionban és Lausanne-ban is tanári állást kapott. Növendékei a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek, és rendszerint a legjelentősebb nemzetközi zenei versenyek díjazottjai.
A január 13-i koncert műsorán ritkán hallható, sokszínű magyar művek mellett a kamarazenekari repertoár egyik legismertebb műve is felcsendül. A hangverseny Bartók Román népi táncaival kezdődik Stuller Gyula vezetésével, majd Farkas Ferenc Arie e rondo all’ungherese című művében szólistaként hallhatják a hegedűművészt, G. Horváth László társaságában.
Ezt követően Veress Sándor Négy erdélyi táncát adja elő a zenekar, a szünet után pedig Csajkovszkij C-dúr Vonósszerenádja csendül fel.
A zenekar szintén visszatérő vendégként köszöntheti a hegedűművész feleségét, Simanuki Jukarit, aki ezúttal nem szólistaként, hanem az együttes brácsaszólamában fog játszani.

(MTI) Fotó: facebook.com/AnimaMusicaeKamarazenekar

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt