Zene bitjeimnek
Zenei hírek
Zene mindenhol. Kivel, mivel, hol, mikor, mi történt. Érdekes, nem bánt senkit, nekünk, sőt értünk szól. Számunkra ez a hír.
Zene mindenhol. Kivel, mivel, hol, mikor, mi történt. Érdekes, nem bánt senkit, nekünk, sőt értünk szól. Számunkra ez a hír.

A dal, melynek első taktusára felágaskodtak füleim.

Az Arkadaşlarımla című dalukhoz forgattak, ami még a debütáló lemezükön szerepel.

A készülő lemezanyagba enged betekintést a Megtaláltál című dal.

Dalíró pályázatot hirdetett meg a rendőrség és a diákújságírók egyesülete.

Indul az Anna and the Barbies 15. jubileumi éve, rengeteg meglepetéssel!

Reláció címmel márciusban jelenik meg Petruska harmadik nagylemeze, először zenekari felállással. A dalszerző-énekesre addig is sűrű hetek várnak.

Claudia új videóklippel jelentkezett, mely a második lemezének címadó dala is: FIRE.

Különleges kiadvánnyal jelentkezik az idén két évtizedes jubileumot ünneplő Magna Cum Laude zenekar.

Az eddigi legkomolyabb nyereményekkel várja a zenekarok jelentkezését a Fülesbagoly Tehetségkutató.

VaráZsolt a ’90-es évek laza, bulizós suhancéveit és jelen életstílusát villantja meg.

Az emberi különbségek elfogadásáért kampányol új dalával Kertész Iván.

Az év első napján debütált a Closer to the Edge.

Új dal, új lány: megjelent Jelasity Péter – #yeahla – legújabb dala a ¿milyen?

Idén megjelent új albumáról már második videoklipjét jelenteti meg az Action zenekar.

A Cimbaliband Balkan Projekt albuma a World Music Charts Europe 2018, éves top 200-as listájának 150. helyén.

A Dinamit tehát 2019-ben újra eredeti felállásban lép színpadra. A különleges műsorban természetesen a 2009-ben újjáalakult formáció tagjai is részt vesznek

Két kiemelten fontos megmozdulása is lesz a Pannonia Allstars Ska Orchestrának decemberben.

A hétvégén egyből két dallal és klippel jelentkezett, december 1-jén pedig a budapesti Akvárium Klubban lép fel aFollow The Flow.

A ZERO Showband Szilveszterkor az Intercontinental Hotel gálavacsorája után táncoltatja meg a vendégeket a legnagyobb slágerekkel.

A pendrive-ok a zenekar háromszor tíz évét veszik górcső alá, az összes valaha megjelent audio felvételét tartalmazzák.

Országos turnéval és egy vadonatúj dallal ünnepel a 10 éves Paddy and the Rats zenekar.

Hanghajó című dalához forgatott egy gyönyörű őszi videót Szakács Gergő.

Győr belvárosában nyitott hangszerboltot a Tankcsapda dobosa.

A Star Academy egykori felfedezettje, Gór-Nagy Era újra hallatni kezdett magáról. Most pedig el is készült az első videoklipes dala.

A 15 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra fúvósókkal és vokalistákkal kiegészülve 21 fősre bővül. Az így létrejött PASO Big Band koncertet ad.

Megjelent a The Jet Buzz zenekar debütáló kislemeze digitális formátumban, a Mr Eugene (b oldalon a To A Friend-del).

Célunk, hogy segítsünk egy nagyon beteg kisfiúnak, akinél 2016-ban leukémiát diagnosztizáltak.

Auguszt Bárió készülő új albumáról itt a legfrissebb dal, a ‘Hány felhő az ég?’

Vadonatúj klippel jelentkezett az Alvin és a Mókusok. Az idén 25 éves punk rock zenekar a Rendet a fejekben című dalhoz forgatott videót.

A Hungexpo G és F csarnokába rengetegen érkeztek azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon.

A Babel Sound, együttműködve a hollandiai Amersfoort Jazz Fesztivállal, tehetségkutató world-jazz versenyt hirdet.

Megjelent a Vagner zzenekar új kislemeze, rajta a BOM BOM BOM BOM című dallal, ennek a klipjét ajánlja figyelmetekbe Vágner Mátyás (ének/basszusgitár).

A 100 Tagú Cigányzenekar Jótékonysági Ünnepi Nagykoncertjéről, tartottak sajtótájékoztatót.

Ezúttal is gigantikus méretekben, de még erősebb szakmai és oktatási programmal, előadásokkal várja az érdeklődőket a Budapest Music Expo a Hungexpo területén.

A Cimbaliband legújabb, Balkan Projekt című lemezét beválogatták a 2018-as Songlines Top of the World lemezei közé!

A Bordó Sárkány, hivatalos nevén Régizene Rend, középkori világzenét játszik.

A friss Cloud 9+ dal további különlegessége, hogy ezúttal – angol helyett – magyar nyelven íródott.

A mostani lehetőség sajnos nem ingyenes, de mindenki számára elérhető.