Megjelent a Péterfy Bori & Love Band legújabb stúdióalbuma

Péterfy Bori
Láposi Mária

Láposi Mária

Egy szikra csak, és lángra kap

Péterfy Bori & LoveBand - SzikraA Szikra a zenekar hetedik lemeze tizenkét dallal, melyeket keresztülsző az elszigeteltség témája és az ez ellen való lázadás okozta folyamatos feszültség. A trackek közül a felvezető Száz fényévhez nemrég klipet is bemutattak Miki357 rendezésében, és a Saiiddal közös A kéket vagy a pirosat videóját is megismerhették már a rajongók. A Szikra a digitális formátum mellett kétféle CD-n és hamarosan bakeliten is megjelenik, élőben pedig november 28-án játsszák el az Akvárium Klubban. Addig pedig a hozzá készült teljes hosszúságú szövegvideón hallgathatjuk és nézhetjük meg a dalokat.

Az idei év alakulása nagy hatással volt a Péterfy Bori & Love Bandre, így a Szikrán is érezhető a különös időszak lenyomata: „A bezártság összes őrületét és dühét sikerült kreatív energiává alakítanunk, és közösen becsatornáznunk a lemezkészítésbe. Nyitva levő stúdió híján ki-ki a saját otthonában rögzítette a sávokat, például a dobosunk, Gáspár Geri konyhai edényeket is be kellett vessen a cél érdekében.” – mesélte Tövisházi Ambrus zenekarvezető és zeneszerző, producer.

Péterfy Bori 2020A legtöbb szöveget Bori írta a lemezre, párhuzamosan dolgozva Ambrussal:
„Mindig irigyeltem azokat az művészeket, akik elvonulhattak alkotói szabadságra, de a mi szakmánkban elképzelhetetlen, hogy hónapokat a színpadtól távol töltsünk. Ezért nagy élmény volt a karantén alatt az összes energiámat egy helyre összpontosítani. Hihetetlenül inspirált ez a kizökkent világ, és Ambrussal is nagyon erősen hatottunk egymásra.” – emlékszik vissza Bori az alkotás számára újszerű folyamatára.

A lemezen több nagyszerű művész is vendégeskedik. Olyan szövegírók is részt vettek a munkában, mint Szabó Benedek, aki a Száz fényévet, illetve a Ki tartja az égboltot föléd? verzéjét jegyzi; és Dévényi-Hajós Kristóf a lemezzáró Meteor szerzője. Ami valójában nem más, mint egy Havasi Balázs-feldolgozás, hiszen eredetileg kettejük korábban aktív, a The Unbending Trees nevű zenekarának egyik angolnyelvű szerzeménye volt. A címadó dalban pedig egy grandiózus dobszólóval tűnik fel a nemzetközi extrémzenében is aktív Pándi Balázs.

Az új anyag egyszerre sokszínű és koherens, a kontroll elvesztése és újra megtalálása mellett a szikra/tűz motívumát több dalon is keresztül fűzve olyan témákat járnak körbe, mint a magány (Száz fényév), a lázadás (Szikra) vagy például a túlélés (Nem ma).
A tartalom mellett a forma is koncepciózus egységbe került, méghozzá különleges mozgóképes elemekkel, hiszen – ahogy Ambrus mesélte -, nagy hatással voltak rá a filmzenék az anyag készítésekor. Mintha egy-egy képzeletbeli filmjelenet zenéjét hallgatnánk, például egy titkos viszonyról (Lula Luna), a teljes összeomlásról (Keringő), vagy akár a világvége előtti utolsó napok fülledt feszültségéről (Meteor). A trackeken organikusan simul össze az Ambrus által festett filmes világ és a Bori-féle szexi vagányság, ahogy a szövegeken keresztül próbál dühösen kitörni a tehetetlen izoláltságból akár a mámor, akár egy forradalom által.

Az albumhoz készült teljes hosszúságú szöveges videón is érződik a filmes hatás: ahogy Bori fut az erdőben a nézők felé, lassított felvételben hátra-hátra pillantva, akár egy üldözéses jelenet is lehetne.

A standard fizikai formátum mellett egyedi CD-k is készültek, dedikálva és Stark Attila festőművész egyedi borítóival, limitált példányszámban. A bakelit kiadás ősszel várható.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Zenei Alkotó Műhely Oroszlányban

Zenészeket vár Oroszlányban a ZAM!

2021  július 28 -tól nyitja kapuit az oroszlányi Zenei Alkotó Műhely (röviden ZAM), mely minden szerdán 15 órára várja mindazokat akik részt vennének közös zenélésben, alkotásban, vagy szeretnék megvalósítani zenei ötleteiket.

skyabove

Felhők felett mindig kék az ég!

Ebben a számban is ugyanúgy törekednek a zenéjükkel a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására.

The Wallkids werkfilm

Werkfilmmel jelentkezett a Wallkids

A The Wallkids zenekar leforgatta legújabb klipjét,a Hiába futsz! című dalukhoz, mégpedig nem is akárhol, hanem a kiskörei művelődési házban.

Double Rise Torockó Kistehén

Erdélyi rajongóitól is búcsúzik a Kistehén

A Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre festői környezetben fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál három napjára hat napfelkeltét ígérnek a szervezők.