Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató

Fülesbagoly tehetségkutató
Láposi Mária

Láposi Mária

Új helyszínen és időpontban.

Fülesbagoly zenei tehetségkutatóA koronavírusos korlátozások miatt új helyszínen és időpontban lesz megrendezve a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntője. Eredetileg a Kobuci Kertben lett volna nyár elején, ám akkor még nem lehetnek zenei rendezvények, ezért átkerült augusztus 23-ra, az új helyszín pedig az Analog Music Hall. A könnyűzenei versenyen fesztiválos koncerteket, lemezszerződést, rádiós jelenlétet és tévés fellépést is lehet nyerni.

A Fülesbagoly Tehetségkutatóra Magyarországról illetve magyar lakta határon túli településekről jelentkezhetnek hangszeres előadók, együttesek a könnyűzenén belül bármilyen stílusban, legyen az pop, rock, jazz, ska, hiphop, blues, metal, reggae, punk, funky, swing, country stb. A jelentkezés elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 20-20 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek vannak, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus díjas zenepedagógus, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója és László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója.
A tehetségkutatón 24 nyereményt zsebelhetnek be a döntősök, többek közt 4 fesztiválfellépést (Fekete Zaj, Fehértone Fesztivál, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye /Harcsa Veronika Udvar). Előzenekarozást is lehet nyerni a Margaret Island előtt. A nyertes 5 millió forint értékű sajtókampányt nyer, élő zenélést a Music Channel Popcity műsorába, részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató döntőjében, ahol a fődíj 3 millió forint. Emellett még számos nyereménnyel gazdagodhatnak a zenekarok, legyen az YouTube optimalizálás a WMMD-től, rádiós jelenlét, kiemelt megjelenés a Zeneszövegtől vagy arculattervezés a Black biRd által. A tehetségkutatón megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A nyeremények sora a napokban bővült egy lemezszerződési ajánlattal a Music Fashion részéről.
A tehetségkutató augusztus 23-án Budapesten, az Analog Music Hallban lesz. A szervezők a nevezési időszakot 2 hónappal meghosszabbították, ezért augusztus 5-ig jelentkezhetnek az előadók, zenekarok. A Fülesbagoly Tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

Budapesti Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/468718430743539/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

Zenei Alkotó Műhely Oroszlányban

Zenészeket vár Oroszlányban a ZAM!

2021  július 28 -tól nyitja kapuit az oroszlányi Zenei Alkotó Műhely (röviden ZAM), mely minden szerdán 15 órára várja mindazokat akik részt vennének közös zenélésben, alkotásban, vagy szeretnék megvalósítani zenei ötleteiket.

skyabove

Felhők felett mindig kék az ég!

Ebben a számban is ugyanúgy törekednek a zenéjükkel a közönség megmozgatására, mint a személyes és univerzális problémák, és az érzelmek hullámzásának bemutatására.

The Wallkids werkfilm

Werkfilmmel jelentkezett a Wallkids

A The Wallkids zenekar leforgatta legújabb klipjét,a Hiába futsz! című dalukhoz, mégpedig nem is akárhol, hanem a kiskörei művelődési házban.

Double Rise Torockó Kistehén

Erdélyi rajongóitól is búcsúzik a Kistehén

A Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre festői környezetben fekvő településen a hajnali napfelkelte után a Székelykő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. A fesztivál három napjára hat napfelkeltét ígérnek a szervezők.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt