Keresés
Close this search box.

Pál, Kata, Péter – Zongoraverseny

Szűcs Apor
Szüts Apor a Pál, Kata, Péter, jó reggelt! kezdetű gyermekdalból komponált zongoraversenyt.

Szűcs AporSzüts Apor fiatal magyar zeneszerző többek közt zenei kísérleteiről híres. Most például a Pál, Kata, Péter, jó reggelt! kezdetű gyermekdalból komponált zongoraversenyt.

– Az ötlet már viszonylag régi, és megmondom őszintén: nem is egészen saját – válaszolta érdeklődésünkre Szüts Apor.

Majd így folytatta: egy barátom ajánlotta figyelmembe ezt a gyermekdalt, mint alapanyagot, mondván, szerinte nagyon jó dolgokat tudnék ebből a dalocskából kihozni. Meg kell említenem még Dohnányi Ernőt, aki szintén komponált egy zongoraverseny-variációt, így természetesen az ő fantasztikus műve is hozzájárult az ötlethez. A darabot relatíve rövid idő alatt komponáltam, hiszen alig három hetet vett igénybe a munka. Mint mondtam az ötlet régi, de semmit nem kezdtem vele, viszont a mostani, alapvetően sajnálatos időszakban volt időm és energiám megvalósítani ezt az elképzelést.

– A közétett felvétel nagy része számítógéppel generált hang, egyedül a zongoraszólam fűződik az én nevemhez. Talán idővel majd koncertteremben is elhangzik, elképzelhetőnek tartom, de a jelenlegi körülmények között semmi biztosat nem tudok, és nem is szeretnék ígérni – zárta szavait a művész.

A zongoraversenyt – ahogy a szerző nevezi: Concerto for piano solo, orchestra and theremin – itt lehet meghallgatni: youtube.com/watch?v=WtNhJIaGVmY

Szűcs Apor zeneszerző Szüts Apor zeneszerző, karmester, zongoraművész, a Virtuózok Kamaraegyüttes művészeti vezetője, az ApOrchestra zenekar vezetője zenészcsaládban született. Dédapja, Ungár Imre híres zongorista, a Zeneakadémia professzora volt, nagyapja Ungár István zenepedagógus.

A Bartók Béla Konzervatóriumban Csemiczky Miklós és Kocsár Miklós, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pedig Kecskés Balázs és Baranyay László növendékeként végezte tanulmányait. Zongoristaként számos hazai és nemzetközi versenyen megfordult, ahol több díjat is nyert. Az országos ismertséget azonban a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny hozta meg számára.

2014-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál operaíró versenyének Tehetség-díjasa lett A hallei kirurgus című operájával, melyet saját vezényletével mutattak be a Debreceni Csokonai Színházban. Állandó résztvevője az MTVA Hangvilla című zenei ismeretterjesztő sorozatának. 2018 nyarán, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon bemutatták a RockGiovanni című alkotását, amely Mozart Don Giovanni című operájának átirata. A mű nagy sikert aratott, bár megosztotta a közönséget. Szakmabeliek és operabarát nézők heteken keresztül vitatkoztak a tévében, rádióban, interneten a darabról, végül arra jutottak, hogy ez a mű nem csupán egyszerű áthangszerelés rock-zenekarra, hanem sokkal több annál.

Pannonhírnök(Forrás: pannonhirnok.com / Vona Ildikó)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt