Keresés
Close this search box.

Látványos gálakoncerttel indult a Tisza-tavi Fesztivál

Tisza-Tavi Fesztivál első nap
Minden évben óriási érdeklődés kíséri a Magyar Tavak Fesztiválja elnevezésű rendezvény zászlóshajójának számító háromnapos eseményt.

Népszerűségét jól mutatja, hogy a mostani már a kilencedik alkalom. Forró hangulatú gálával tárta ki kapuit a Természet Operaháza, hogy három napon át építse azt a hidat, amely összeköti a zene, a sport és a természet szeretetét.

Fesztiválnaplónk segítségével – mely egyben dokumentálása is a fesztiválnak– napról napra nyomon követhetik az eseményeket. Igyekszünk mindenhol ott lenni, mindent megfigyelni, hogy az eseményekről ‘élőben’ tudósíthassunk. Reméljük, írásaink révén képet kapnak a Tisza-tavi Fesztiválról. A történéseket rögzítő naplóbejegyzések mellett ezt szolgálják a fesztivál pillanatait, hangulatát megörökítő fotók is.  A videónaplót megtekintve pedig azok is részesei lehetnek a rendezvénynek, akik nem tudtak személyesen jelen lenni.

Élje át velünk a zene, a sport, a gasztronómia és a természet találkozásának ünnepét!

Naplóíró: Vona Ildikó

2022. 07. 29. – Gála a tóparton, színes forgatag az éjszakában

Tapsvihar kísérte a Tisza-tavi Fesztivál nyitó eseményét pénteken este. A rendezvény ünnepélyes megnyitását jelentő TO’PERA gálára a tiszafüredi Morotva félszigeten került sor. Várakozással teljes volt az első nap, izgalommal töltötte el a közönséget az elmúlt nyolc év tapasztalata, hiszen tudták, hogy csodás programot fognak látni, hallani az est folyamán. A minőséget pedig olyan jeles fellépők garantálták, mint Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, a Szolnoki Szimfonikusok, a Ruby Harlem Zenekar, valamint ifj. Balogh Ferenc és a Hidden Kingdom.

Mazsorett a Tisza_tavi FesztiválonKilencedik alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi Fesztivált, ami tavaly óta már a Magyar Tavak Fesztiválja fontos részeként létezik tovább. A mostani gálakoncertem Csete Beáta, az est háziasszonya röviden összefoglalta az eltelt nyolc év Tisza-tavi Fesztivál eseményeit, visszaemlékezett a kezdetekre és ismertette az idei programot. A nyitó produkcióként felcsendülő Fesztiválhimnuszt ezúttal vetítés formájában hallották a jelenlévők, a videóban közreműködtek olyan neves énekesek, akik már a fesztiválon is felléptek. Köszöntőbeszédet mondott F.Kovács Sándor országgyűlési képviselő és Újvári Imre Tiszafüred polgármestere.

Nagy volt a nyüzsgés a színpadon, a nézőtéren pedig az öröm. Bizet Gyöngyhalászok című operájának nyitánya a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Toshifumi Kanai vezényletével jól megalapozta az este hangulatát. Noha TO’PERA néven lett hirdetve, idén a műfaji sokszínűség jellemezte a két részből álló gálaest műsorát. Mozart Varázsfuvolája, Gounod Rómeó és Júliája, Verdi Traviatája, Handel Xerxésze,  Thomas Mignonja és Offenbach Hoffmann meséi képviselte az opera műfaját. A felsorolt művekből felcsendülő áriák és duettek mellett nagyszerű musicalek részletei is elhangzottak, de nem hiányozhattak a népszerű dalok sem a műsorból, így a Time to say goodbye (Miklósa Erika és Csiszár István), vagy Eduardo di Capua híres szerzeménye az ’O sole mio Csiszár István és Rab Gyula előadásában. A gála második részét nyitó ifj. Balogh Ferenc szerzemény, a Genezis V.  a Hidden Kingdom formáció és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar már valóban a szférák zenéjét szólaltatta meg.

Valamennyi előadó szólószámmal és duettel készült. Köztük igazi különlegességek is akadtak. Például Offenbach operájából, a Hoffmann meséiből Miklósa Erika és Tóth Vera Barcarolle előadása felejthetetlen volt, de a The prayer Tóth Vera és Rab Gyula közös produkciója szintén remekül sikerült. A Ruby Harlem zenekar Még ma este című dalát Iván Szandra és Csiszár István tolmácsolta nagyszerűen.

Az első rész zárásaként Verdi Traviatájából a Brindisi csendült fel Miklósa Erika és Rab Gyula előadásában, a második részt, s egyben a gálakoncertet pedig az A csitári hegyek alatt című népdal zárta, amit a 6 énekes adott elő egy zongora körül a tóparton. Gyönyörű látványban volt része a közönségnek. A nagyszerű Toshifumi Kanai karmesternek, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak, és valamennyi közreműködőnek köszönhetően tapsviharos kezdetnek lehettünk szemtanúi. A gálaest műsorát összeállítottta és színpadra rendezte Novák Péter.

Szombaton következik a Tour D’Opera, a Tisza-tó körüli kerékpártúra. A résztvevők a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkból indulnak Poroszló irányába, és a 8 megállót tartalmazó program során körbebringázzák a tavat. Minden megállóhelyen neves művészek várják őket mini koncertekkel. Bringára fel!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt