Keresés
Close this search box.
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Jáger Gyulát nagyon kedvelik a tengerentúl, folyamatosan utazik. Legközelebb Floridában koncertezik, így ez alkalomból is kérdeztem.

Jáger Gyula szinte már állandó vendég a tengerentúlon. Merre jártatok idén?

Óriási öröm ez számunkra, hiszen immáron 9. éve járunk ki rendszeresen Kanadába. Annak idején Kovács Laci barátom keresett meg minket és Fenyő Miklós, Rúzsa Magdi után lehetőséget adott számunkra, hogy bemutatkozzunk. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta évente akár több alkalommal is koncertezünk kint. Nagyon megszeretett minket a kint élő közönség, mint ahogy mi is őket. Azóta Lacin kívül Balla Sándor is felkért minket a Kanadában megrendezésre kerülő Magyar Fesztiválon való szereplésre. Sőt még Vancouverbe is elutaztunk idén fellépni, de az sajnos a hangszalaggyulladásom miatt nem tudott megvalósulni. Valószínűleg ennek a pótlása is megtörténik a közeljövőben. Az elmúlt 1 évben 3x jártunk kint Kanadában, forgattunk klipet, a kint élő barátainkkal, ami óriási öröm számunkra

Jáger Gyula IldikóvalHol lesztek legközelebb, milyen alkalomból, mikor léptek fel, ki hívott meg, kivel mentek?

2024 rengeteg meglepetést tartogatott számunkra, ami folytatódott azzal, hogy meghívást kaptunk az USA-ba, Floridába, a Sarasotában megrendezésre kerülő Magyar fesztiválra. Klatyik Erika hívott meg bennünket Laci ajánlására, aki ennek a fesztiválnak az egyik fő szervezője. 2007 óta foglalkoznak ezen fesztivál megrendezésével, ahol őrzik a magyar hagyományokat. Itthoni zenekarok utaznak ki, a népzenétől kezdve a popzenéig az összes zenei stílus szerelmese megtalálja kedvelt zenei stílusát. Emellett, bőrdíszműves, kézműves foglalkozások, íjász – tánc és divatbemutatók stb. várják az idelátogatókat.

Jelent meg most klipetek, hol forgattatok?

Nyár közepén jött ki legújabb dalunk melynek címe: Édes forró nyár. Ennek minden részletét kint forgattuk Kanadában (katt). Június elsején léptünk fel a legnagyobb Magyar fesztiválon Kanadában. Ennek Toronto belvárosa adott helyszínt. Óriási élmény volt! Több tízezer ember volt kíváncsi erre a rendezvényre. Amíg élünk kedves emlékként őrizzük a szívünkben. Utána még kint maradtunk és leforgattuk az említett klip anyagát. Telis tele meglepetésekkel, kalandokkal. Ha kíváncsiak vagytok, legközelebb szívesen mesélek egyet-kettőt! 😉 Annyit még elárulnék, hogy igazából 2 dalra vettünk fel anyagot. A másik egy feldolgozás, ami hamarosan megjelenik. De ez még titok 😉

Forgattok Floridában is, lesz klip? (Milyen dalra?)

Mindenképpen szeretnénk. Van egy régi amerikai igazi Rock & Roll dal, ami nagy szerelmem. Ennek a feldolgozására szeretnénk anyagot felvenni. Bízom benne, hogy sikerül. Ha igen, mindenképpen ti lesztek az elsők, ahol ezt a klipet be szeretném mutatni!

Szerintetek miért szeretnek titeket a külföldi magyarok?

Nem tudom. Nem is szoktam rajta gondolkodni. Csak azt tudom, hogy hálás vagyok a sorsnak, istennek – vagy ki minek nevezi -, hogy lehetőségem van énekelni a kint élő honfitársainknak akár tízezer kilométer távolságban is. Az, hogy képviselhetem a hazámat és szórakoztathatom a közönséget a legnagyobb ajándék az életemben. Az meg külön nagy ajándék, hogy mindezt párommal Ildikóval együtt tehetem.

Amerre jártok ott készülnek fotót. Az utóbbi évben készültek közül melyik a kedvenc képed, miért?

Nincs külön kedvencem, de ha visszanézzük esetleg őket, akkor mindig beugrik a sztori ami a képek készítésekor történt. Tudod nem győzöm elégszer elmondani, hogy nagy mókamester az élet, úgy hozza, hogy az országodtól távol idegen földön csinálhatod azt, amit a legjobban szeretsz, majd megismerkedsz ott olyan emberekkel akikkel olyan közeli barátságba kerülsz, amilyen nem mindenkinek adatik meg. Elmondhatom, hogy az internet segítségével szinte napi kapcsolatban vagyunk. Mit is mondhatnék erre? Csak annyit, hogy KÖSZÖNÖM!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss