Keresés
Close this search box.

HangfoglalóPont segíti a debreceni zenekarokat

HangfoglalóPont
A debreceni középiskolai közösségek június 15-ig jelentkezhetnek olyan programokkal, amelyekre használni szeretnék a Zenedobozt.

Középiskolásoknak szól a Zenedoboz-projekt!

A helyi, feltörekvő zenekarokat segítő Hangfoglaló Pont nyílt Debrecenben az egykori Delta mozi felújított épületében, amely klubzenélésre alkalmas térként működik a jövőben.

Ez pedig a tervek szerint egy izgalmas klubzenei élet beindítására lesz alkalmas. Ha minden jól megy, akkor a fővároséhoz hasonló színvonalú koncerthelyszín fog megvalósulni Debrecenben.

De ez még csak a távoli jövi, a megvalósult jelenről a cívisváros egyik vezetője tartott sajtóeseményt, amiről az MTI jóvoltából mi is beszámolhatunk.

Ezen Debrecen kulturális alpolgármestere, a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a város 2019-ben elfogadott könnyűzenei stratégiájának megvalósítása keretében létrehozott Hangfoglaló Pont feladata, hogy a könnyűzene iránt érdeklődők karrierútját egyengesse.

Az iroda többek között háttérbeszélgetésekkel, szakmai képzések szervezésével és pályázati tanácsadással segíti majd a helyi zenészeket.

Elhangzott: a tavalyi évhez hasonlóan idén is elindul a zenei támogatási program: a helyi zenekarok öt kategóriában – könnyűzenei hangfelvételek, könnyűzenei videoklipek, próbahelyiségek bérlése, hangszervásárlás, zenei menedzsment és háttérszakmai képzés – nyújthatják be pályázataikat.

Tavaly többszörös volt a túljelentkezés, az idén is hasonló mértékű érdeklődés várható – jegyezte meg.

Az eseményen kiderült, hogy a múlt héten rendezték meg először a Made in Debrecen Fesztivált. A tapasztalatok bebizonyították, hogy a Pécsről indult rendezvény másutt is sikeres – hangsúlyozta a városvezető, hozzátéve, hogy a felhívásra 105 helyi zenekar jelentkezett, amely kiegészült a vendégvárosok, Pécs és Nagyvárad zenekaraival.

Ebből pedig egy monstre program körvonalazódott, ami később meg is valósult: mintegy 120 zenekar, 8 helyszínen lépett fel egy nap alatt Debrecenben.

A városvezető felhívta a figyelmet arra is, hogy péntektől várják a pályázatokat a Zenedoboz projektre.

Debrecen alpolgármestere emlékeztetett arra is, hogy a Zenedoboz – egy konténerben elhelyezett mini közösségi tér, amelyet a Rocksuli jóvoltából hangszerekkel rendeztek be – jelenleg a Csokonai Gimnáziumban működik.

A debreceni középiskolai közösségek június 15-ig jelentkezhetnek olyan programokkal, amelyekre használni szeretnék ezt a közösségi teret.

A jövő tanév elején a Zenedoboz a nyertes iskolához kerül, amely a nevelési év végéig saját zenei és kulturális életének építésére tudja használni.

Újrahasznosul a régi Delta Mozi épülete Debrecenben!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt