Novemberben érkezik a hatodik The Trousers album
Közel három évnyi érlelés után november 9-én, szerdán megjelenik a The Trousers „Animal Gun” című nagylemeze.
Közel három évnyi érlelés után november 9-én, szerdán megjelenik a The Trousers „Animal Gun” című nagylemeze.
Egyedülálló zenei projektet hozott létre az OliverFromEarth
Lazán elretrózgathatna AD Stúdiós hírnevével, Ő mégis alkot és képes újat mutatni.
Az Indián az Anna and the Barbies egyik legkiforrottabb munkája.
Hegedűs Gézu nívódíjas „tollforgató”(ének) és Spisák Péter elismert kamaraművész (zongora)
Rekord látogatottság a hazai fesztiválokon, MEGJELENT a ProArt harmadik, átfogó zeneipari jelentése.
A Gavallérhoz ezúttal egy különleges montázstechnikával készítettek videót.
7”-es, 45-ös fordulatú kislemez került a boltok polcaira.
Vadonatúj dallal jelentkezik április 13-án az Alvin és a Mókusok.
Videópremier: itt az első dal az április 21-én érkező Mörk EP-ről.
Claudia új videóklippel jelentkezett, mely a második lemezének címadó dala is: FIRE.
Idén megjelent új albumáról már második videoklipjét jelenteti meg az Action zenekar.
A Konyha zenekar elkészítette negyedik, több szempontból is rendhagyó, Álomból vár című lemezét. A csapat zeneileg eddigi legpozitívabb anyaga.
A Bulldózer zenekar 1994 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Alapítója és motorja Demeter György.
Januárban megjelent első, Egy percig tart… című szólólemeze.
A pszichedelikus benyomássokkal tűzdelt, melankólikus underground album mind szövegében, mind zenei hátterében az életből, megtörtént eseményekből táplálkozik.
A hétvégén egyből két dallal és klippel jelentkezett, december 1-jén pedig a budapesti Akvárium Klubban lép fel aFollow The Flow.
A pendrive-ok a zenekar háromszor tíz évét veszik górcső alá, az összes valaha megjelent audio felvételét tartalmazzák.
Szóljon Szeder dala azoknak, akik még mindig rendületlenül várnak az alvó betyárokra vagy betyarinákra 🙂
Október 19-én végre megjelent három dal, ami Komonyi Zsuzsi saját zenei világát tükrözi. A kislemez stílusosan a Végtelen címet kapta.
Megjelent a The Jet Buzz zenekar debütáló kislemeze digitális formátumban, a Mr Eugene (b oldalon a To A Friend-del).
Szeptember 10-én jelenik meg a Margaret Island új, III című lemeze. Az együttes rajongói azonban már az előtte lévő napokban, exkluzív környezetben, a zenekar tagjaival együtt hallgathatják végig bakelitről az album dalait. És a különlegesség itt még nem ér véget!
A Cikádor Rock City Fesztivál már hatodik alkalommal került megrendezésre, a zenekar pedig 126 fellépést tudhat maga mögött.
A friss Cloud 9+ dal további különlegessége, hogy ezúttal – angol helyett – magyar nyelven íródott.
Ősszel jelenik meg a The Jet Buzz kislemeze, melynek első dala a To A Friend.
A Dr Sludgelove 2017 dec. 31-én megjelentetett első zenei albuma a 2001 Űrodüsszeia című Stanley Kubrick remekmű előtt tiszteleg.
A Guruzsmás 2014-ben alakult Budapesten. Zenéjük a progresszív rock eszéből, a punk kísérletező hajlamából és a népzene őserejéből táplálkozik.
Megjelent a Benjamin Gabe legújabb dala Speed of Light címmel. Ahogy azt a zenekartól már megszokhattuk, az új dal ismét egy videoklippel együtt jelent meg.
A sör címkéjén található QR-kód segítségével letölthető a zenekar vadiúj, As One című dala.
Az FTF „Nem tudja senki” című dala követi azt az áramlatot, amely jobbnál jobb dalok megírása felé úsztatja őket. Ezen áramlat eredménye a mai megjelenés is.
Tovább menetel az Éva Presszó az év végi hajrában, és egy újabb klippel rukkolt elő, amelyet az Ahogyan című számukhoz készítettek.
Kiderült, hogy volt neki egy – számomra akkor még ismeretlen – gyermekzenekar projektje a Hangszersimogató. Lehidaltam amikor ennyire “kicsi lett a világ”.