Novemberben érkezik a hatodik The Trousers album

The Trousers zenekar
Közel három évnyi érlelés után november 9-én, szerdán megjelenik a The Trousers „Animal Gun” című nagylemeze.

Ez lesz a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó zenekar hatodik albuma (korábbi megjelenések: „PLANETARY PROCESS”, „SOUL MACHINE”, „FREAKBEAT”, „MOTHER OF ILLUSION”, „INVISIBLE DARKNESS”).   

A Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő korongon 10 dalt kap a nagyérdemű. A felvételeket Kőváry Zoliék a csapat korábbi dobosával, CS. Szabó Zoltánnal készítették a budapesti Artist Factoryban, a munkálatok pedig már 2019 végén elkezdődtek. A szuggesztív borító grafikája Vass Richárdnak köszönhető. A lemezen a zenekar tagjain (Kőváry Zoltán – ének, gitár; Locke Péter – gitár; Lázár András – basszusgitár, Gulyás Antal Samu – dob) kívül vendégszerepel Csányi Rita énekes (The Anahit) és Derecskei Zsolt (The Bits) billentyűs is. A zenei anyagon hallható dalok legjava a frontember, Kőváry Zoltán szerzeménye, de két számban akadt szerzőtársa is, a nyáron elhunyt bátyja, Kőváry Péter (Neo, Royal Rebels, Peter Kovary & the Royal Rebels, Stoned) személyében.

Az „Animal Gun” dalai:
01. Hope Dies Last
02. Bag Of Bones
03. My Kind Of Business
04. Come Undone
05. The Great Beyond
06. Vanish In The Haze
07. Sunday Crimes
08. All Over Shakin’ Down
09. Animal Gun
10. Secret Symmetry

A lemezbemutatóra három nappal a korong megjelenését követően, november 12-én kerül sor Budapesten, az A38 hajón, ahol vendégként a Jackmans és a Hallucinatorz csatlakozik a srácokhoz.

A csapat nemrégiben publikálta a korong előfutárát, „Hope dies last” címmel, amelyhez a Barba Negrában forgattak egy performance-klipet Barna Máté és Havasi Balázs operatőrök segítségével. A videót a 2006-ban alakult, külföldön is nagy sikernek örvendő együttes énekes-gitárosának, Kőváry Zolinak az unokaöccse, Kőváry Dániel vágta. A szerzemény refrénjében egy rövid zenei idézetet is felismerhet a közönség,  ami egy jellegzetes gitár-frázis, amit a Deep Purple „Highway star”-című klasszikusából emeltek át a fiúk, nem véletlenül, hiszen az elődeik iránti tisztelet, a hála kifejezése számukra fontos értékek. A „Hope dies last” szám már elérhető minden digitális zenei felületen.

HOPE DIES LAST klip: youtu.be/F1k-xnNRVzY

Megérkezett: magyarzene.eu/megjelent-a-hatodik-the-trousers-album/

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bartók Rádió

Jónak lenni jó!

A Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díjának teljes összegét a Bartók Rádió.