Keresés
Close this search box.

Folytatódik a magyar zeneipar növekedése

PRoart zeneipar
Rekord látogatottság a hazai fesztiválokon, MEGJELENT a ProArt harmadik, átfogó zeneipari jelentése.

Zeneipari jelentésRekord látogatottság a hazai fesztiválokon, MEGJELENT a ProArt harmadik, átfogó zeneipari jelentése.

A magyar zeneipar 2017-ben 53.4 milliárd forintot realizált, ebből a hangfelvétel-iparág 18.4 milliárdot, amely 3.6%-os növekedés 2016-hoz képest. Az élőzene-iparág becsült értéke 35 milliárd forint, ami közel 6%-os növekedést jelent a korábbi évekhez képest.

Magyarország a fesztiválok országa

2017-ben 1041 fesztiválon 13,5 ezer koncert hangzott el, vagyis majdnem minden 3. koncert valamilyen fesztivál keretében került megrendezésre. A fesztiválszezon áprilistól szeptemberig tart, de a három nyári hónap a legerősebb: 2017-ben az összes fesztivál 61%-a júniusban, júliusban vagy augusztusban zajlott. A fesztiválpiacot az iparág meghatározó szereplői szerint egyértelmű növekedés jellemezte az elmúlt években. A legnagyobb fesztiválok között számtalan képes volt látogatórekordot dönteni 2017-ben, miközben új fesztiválok is megjelentek a piacon, melyek közül néhány akár a már bejáratott rendezvényekkel is képes felvenni a versenyt, sok esetben külföldi előadókat is szerepeltetve a programban. Iparági szereplők becslései és az Artisjus látogatószámra vonatkozó statisztikái alapján a fesztiválpiac mérete 17-19 milliárd forintra tehető.

A fesztiválok 80%-át ingyen lehetett látogatni, a belépős és az ingyenes fesztiválok között ugyanakkor meglehetősen nagy a különbség a koncertek számát tekintve: a belépős fesztiválokon 23, míg az ingyenes fesztiválokon csak 9 koncert hangzott el átlagosan.

Proart zeneipari jelentés

Az élőzene szerepe a fesztiválokon túlmenően is kiemelkedően fontos; a zenészek számára ez az első számú bevételi forrás, a zenei jövedelmek közel fele koncertezésből származik.

A magyar zeneipar legfontosabb ügyei

Idén – első alkalommal – elemzésre kerültek a szakértők által a zeneipar jövőjének szempontjából a legjelentősebbnek tartott ügyek is: a könnyűzene helyzete az oktatásban, koncertjegyek áfája, koncerthelyszínek hiánya, az értékhézag (value gap) problémája, külföldi jelenlét, hallgatók országos elérése.

Mennyi pénzt hoz egy-egy dal?

A jelentés részletesen megvizsgálta néhány kiemelkedő hangfelvétel jövedelemtermelő képességét: kiderül, hogy egy friss, a rádiók, TV-k, DJ-k által gyakran játszott, nagy sláger egy év alatt 5 millió forint körüli jogdíjbevételt generál az alkotóknak (szerzők, előadók, hangfelvétel-előállítók). Egy toplistás dalnak akár 10 szerzője és előadója is lehet, de rajtuk kívül is egy több főből álló team segíti a felvétel, kiadás, értékesítés feladatait. Ennyien részesülnek a teljes bevételből, annak a folyamatban résztvevő összes szereplőt kell fenntarthatóan kiszolgálnia.

Fontos hangsúlyozni azt is, hogy milliós nagyságrendű bevételt generálni képes dalokból igen kevés van egy évben. Az egy szerzeményre jutó jogdíj átlagos mértéke 65 ezer forint körül volt egy teljes év alatt, ami jól mutatja egyrészt, hogy nagyok a különbségek a kifizetett jogdíjak mértékében, másrészt, hogy nagyon sok, jövedelmet alig generáló dal közül emelkedik ki a néhány (anyagilag is) kimagasló sláger.

A ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. A szövetség kiemelt célja a társadalom figyelmének felkeltése az alkotás értéke és a szerzői jog jelentősége iránt.

A teljes ProArt Zeneipari Jelentés 2018, valamint az abból készül kivonat letölthető a www.zeneipar.info oldalról.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.