Napfénypresszó
A Zenekar első lemeze 2010-ben jelent meg, Piros-kék címmel. Stílus pop/rock/alternatív, de több zenei stílus is megtalálható 1-1 dalban.
A készülő új albumról már ízelítőt hallhat a Közönség, ami 2014 év elején fog megjelenni.
A Zenekar első lemeze 2010-ben jelent meg, Piros-kék címmel. Stílus pop/rock/alternatív, de több zenei stílus is megtalálható 1-1 dalban.
A készülő új albumról már ízelítőt hallhat a Közönség, ami 2014 év elején fog megjelenni.
A Junkies és a Lord koncertjével a hétvégén véget ér az idei szezon a Zöld Pardonban. Április 18-án a PASO koncertjével startolt el tizenötödik alkalommal
Erik visszatért gyökereihez és egykori No Thanx-es menedzserével készítette el legújabb kislemezét. A dalhoz készült klipben azontúl, hogy Erik kukában turkál, még alaposan el is
Hallgass Hazait – A Magyar zenei műsor legutóbbi adásának vendégei: Hien és a Holdviola teljes csapata! A jelenleg 19 éves lány Nguyen Thanh Hien a
„Pályázatot hirdet zenekaroknak és DJ-knek a Jólhallod.hu. Saját szám beküldésével nevezhetnek a pályázók. Rajongótáboruk szavaztatásával növelhetik nyerési esélyeiket, de a végső döntést szakmai zsűri hozza
A magyar Pink Floyd tribute band azaz a Keep Floyding Szeptember 27-én adja a szezon első klubkoncertjét a Bakelitben! A tökéletes zenei hangzás mellett jelentős
A hallgatók körében egyre népszerűbb a Halgass Hazait magyar zenei műsor. A legutóbbi adásban hír készült a Dirty Slippers csapatával is. A műsorvezető kérésére a
A Sztárportré 2012-ben is hozta a téma-ötleteket, és a közismerteket, akik elmondták gondolataikat. Meghallgatható összeállítás erősségekről, és gyengékről, élményekről, és felismerésekről: Csongrádi Kata, Dobrády Ákos,
Közel másfél éve hogy a magyar zene meghatározó alakja szerepelt a Sztárportré rádiós műsorban. Ezt a riportot elevenítjük fel, annak reményében, hogy valószínűleg az eMeRTon
Fociban is jó a Junkies Hamarosan elkészül az új Junkies videoklip a „Frizura” című dalból. A tervek között nyilvános, és engedély nélküli foci is szerepel.
Mivel az első előadásra minden jegy elkelt, második Solaris-koncert is lesz a Művészetek Palotájában! (Az első előtt.) Időpont: 2013. szeptember 07. 16:00 óra. Jegyek a helyszínen, a TicketPro
Várhatóan az idő is igen kellemes lesz egy igazi nagy csobbanásra és zene hallgatásra a Balatonon Augusztus 18 – 20 között. Ingyenes családi fesztiválra várnak
Fehér Balázs egy szamarat vett feleségül – Új klip a The Carbonfoolstól Néhány hete a The Carbonfools azzal a hírrel lepte meg a közönséget, hogy
A magyar zene sztárjai rendszeres szereplői a sztárportrénak. Szandi 24 éve szórakoztat kicsiket és nagyokat. Imád énekelni, és ahogy a legfrissebb Sztárportréban is mesél róla:
Rock zene. – Megjelent a kétegyházai fiúk második EP -je (középlemez), mely négy új dalt tartalmaz.
Hol nem volt, de volt a magyar zene világában három lány, akik úgy gondolták vidékről elindulnak szerencsét próbálni, zenélni, fellépni. Mielőtt bárki megszólná zenei képességeiket,
Igazi zene, minden mennyiségben. A zenekedvelők helye a héten Körmenden van, hisz szerdán a Körmendi fúvószenekarral kezdetét veszi az idei Alterába fesztivál. Rengeteg neves, ismert
Sűrű hetei voltak a The Carbonfoolsnak, szinte megállás nélkül koncerteztek közben a legnagyobb titokban szervezték Balázs esküvőjét is. A szertartás és a lagzi egyik része
E-héten a Sztárportréban két sztár a magyar zene világából. Gidófalvy Attila és Sub Bass Monster – Barátok és ismerősök Élő rocklegenda! Megadatik neki
Csodálom azokat a zenekarokat, akik hosszú éveken át mindig tudnak újat mutatni, de úgy hogy nem veszítik el saját egyedi hangzásukat.
2013. június 28-30. Tata 20. alkalommal kerül megrendezésre Tatán a Víz – Zene – Virág fesztivál. Egy Barokk virágkötészeti fesztivál sikere után indult útjára a
Ma megjelent a Delta legújabb őrült (bocs), de valódi falusi mulatós videóklipje. Hogy zeneileg mennyire magas a színvonal azt nem tudom megítélni. Ami biztos; a
Nem csak a rockereknek, de minden magyar zene kedvelőnek kellemesen és ismerősen cseng Kalapács József hangja. Azon rock énekesek közé tartozik akit a keményvonalas techno,
Vásáry André, a 2009-es Csillag Születik második helyezett versenyzője mesél a tehetségkutatók világáról, a lehetőségekről, a művészlétről.
A magyar zene világában sok profi előadó van akik számára a média megjelenés korlátozott. A nagyobb médiákhoz kezdő zenekarnak, énekesnek nehéz bekerülni (a médiák nem
Szabolcs interjú alanya a magyar zene világának ifjú tehetsége. Janicsák Veca: „Egy gyerek, szerintem nem is nagyon tudja kiskorában, hogy a szülei mivel foglalkoznak. Édesapámat
Az előadás egy kultúrákon és stílusokon átívelő izgalmas zenei utazást kínál, mindezt úgy, hogy közben észrevétlenül olvadnak egymásba korok, zenék és stílusok a crossover jegyében.
Szabolcs e-heti interjú alanya a magyar zene világának nemzetközileg is elismert szereplője. (Részlet) „Bármennyit dolgozik az ember, tudatosan, vagy csak ösztönösen törekedik erre-arra, kell hogy
Sebestyén Márta világhírű magyar énekművész, UNESCO Artist for Peace és Andrejszki Judit barokk szoprán csembalóművész közös koncertje lesz a balatonszemesi római katolikus templomban. Aki szeretne
Óriásira nőtt a kereslet Liszt Ferenc művei iránt Murakami Haruki világhírű japán író új regényének köszönhetően a szigetországban, mivel a könyvben nagy szerepet kapnak a
A Magyar Zene területén nemcsak hanghordozók, hanem könyvek megjelenéséről is beszámolhatunk.
Zoltán Erika és Bach Szilvia Zoltán Erika: „A közeljövőben szerintem kevesebb lesz a személyes, fizikai kapcsolat. Úgy gondolom, hogy az én korosztályom, vagy a nálam
Még pár nap és megjelenik a Magashegyi Underground új lemeze. A zene, az új dalok már hallhatóak; a lemezbemutató koncertek már elkezdődtek. Az eddigi produkciók,
A SOLARIS együttes 2006.április 23-án játszott utoljára Budapesten, a Művészetek Palotájában. És most, hét év után újból ITT AZ IDŐ: 2013. Szeptember 7.-én, 20 órától
Nem óriási csarnokok, nem méteres színpadok, de óriási zene. Közvetlen, művészi koncerteket ajánl Garda Zsuzsa Áprilisra: 04.04. 20:00 Keep Floyding – Budapest, PeCsa Cafe, Városliget
…tavasz hozza az új ihletet… Sipos F. Tamás: „Nekem az első gondolatom így tavasz környékén: A telet kirámolni a garázsomból – amit már megtettem március
Tervezés Szikora Róbert: „Természetesen úgy tervezünk, hogy ember tervez, Isten végez, és benne hagyjuk azt az ismeretlen faktort is, hogy ha nem sikerül valami, akkor
Megjelent az új és igen fiatal Background zenekar első lemeze. Aki szereti a magyar zenét az már hallhatta őket az mr2 akusztik című műsorában és
Mit ér egy eredeti Liszt Ferenc kéziratú kotta. Nemrégiben egy Genfi árverésen kiderült, ahol korábban a nagyközönség által nem ismert kéziratokat árverezett el a Hotel
A Tűzmadár zenekar 1999 óta egyre jelesebb képviselője a magyar dallamos metál zenének. Akik nem kifejezett metál rajongók Schrott Pétert, a zenekar énekesét a The Voice,