Tóth Zoltán zenész, dalszerző-szövegíró (a REPUBLIC együttes korábbi gitárosa) néhány napja tette közzé a youtube-on Napforduló című dalát.

Tóth Zoltán zene

Tóth Zoltán zenész, dalszerző-szövegíró (a REPUBLIC együttes korábbi gitárosa) nemrég tette közzé a youtube-on Napforduló című dalát, melyhez videoklip is készült a megalakulásától folytonosan formálódó zenekara közreműködésével, melynek Zoli énekes frontembere is. S hogy milyen?

A nagyérdemű meggyőződhetett erről első – a Húsvéti hó című – albumának meghallgatása, valamint sajátos atmoszférájú, emlékezetes szabadtéri és klubkoncertjei alkalmával. Aki folyamatosan figyelemmel kísérte fellépéseit, az tapasztalhatta, hogy az őt már korábban is akár szólóénekesi pályára predesztináló énekhangja továbbfejlődött, szépséges, új színekkel, zöngékkel gazdagodott, ami mindenkori hallgatóságának extra élményt nyújt.

A dal szövege önmagában egy miniatűr filozófiai eszmefuttatás a világ (Univerzum) és benne a kis porszem-ember kölcsönhatásáról, kifejezve szerző-előadójának ezen kérdések iránti fogékonyságát, sejtelmesen beleszőve saját egyéni sorskérdéseit is, melyekre a dal címválasztásával; a napforduló-metafórával reménykeltő választ is ad.

A napforduló – nevezetesen a téli napforduló, mely az északi féltekén legutóbb tavaly december 21-én volt – az újjászülető Napisten, a Fény ünnepe az ősi kultúrákban illetve a természeti népeknél. Ez minden évben az a nap, amikor leghosszabb az éjszaka, legnagyobb a külső világban a sötétség. De ekkor a legnagyobb a fényesség a belső világban. A Természet átfordul téli, látszólag halott időszakába, de az Ember ilyenkor tudja véghezvinni legnagyobb belső tetteit. (lásd http://hu.wikipedia.org/wiki/Napforduló)

Tóth Zoltán A filozófikus ihletettségű dalszöveg a melankólikus, lágy dallamokkal aláfestve hűen tükrözi a szerző-előadó szenzibilitását és rá jellemző, egyéni világlátását, melyhez kifejező keretet adnak a klip jól megválasztott háttérképei, legvégén az univerzummal. Az Univerzummal, melynek mindnyájan egy-egy aprócska (matematikus nyelven „elhanyagolhatóan kicsi”) egységét alkotjuk, ugyanakkor mindnyájan egy-egy kis univerzum – ha úgy tetszik, egy-egy kis „véges végtelen”- is vagyunk.

A szerző nemesen egyszerű, sztárallűröktől mentes, mégis szuggesztív előadásában elhangzó dal meghatóan és gyönyörűen szimbolizálja mindnyájunk reménykedését; a Fény felé fordulást, az újjászületés kínokkal terhes, tisztító katarzisát.

Szívet, lelket melengető, megnyugtató, bíztató és erőt adó!

Én ezért megjelenése óta ahányszor csak tehetem, meghallgatom, és jó szívvel ajánlom másoknak is!

Tárnok Ilona

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt