Keresés
Close this search box.
Umbra musicae - a zene árnyéka - világok találkozása, ahogy az árnyék is a fény és a sötét határán jön létre.

Umbra Musicae zenekarUmbra musicae – a zene árnyéka – világok találkozása, ahogy az árnyék is a fény és a sötét határán jön létre. Zenei világok találkozása, melyből egy sötét hangulatú, pszichoethno jazzrock zene jön létre, alapvetően instrumentálisan, hogy semmi ne vonja el a figyelmet a zenéről.

Nem előzmény nélküli ez a zene, a két alapító (András és Viktor) már 2012-ben megfogalmazta a gondolatot, hogy csinálni szeretnének egy “didge-gitár” projektet, melynek eredménye a Cave Canem zenekar lett.  Az a formáció 2014 január végén megszűnt létezni, de a zenei öröksége átalakulva tovább él az új bandában.

Alapvetően ez egy egyedi megközelítésű rock zene, az alapítók nem is tagadhatják meg a sok évi közös metálkodást, mely 2008-ig tartott. Utána egy időre különváltak a tagok, András a pop/rock irányába indult el, Viktor pedig virtuális világzenei utazásba kezdett (először a didgeridoo, majd később a doromb révén).

A korábbiakhoz képest egy új elem is bekerült a képletbe, Barna belépésével megjelent a jazzes vonal a zenében, ami finoman lágyítja a zene zord gomolygását.

Hogy miét latin a név, és a számcímek? Az alapkoncepcióhoz jól illeszkedik: egy ősi nyelv
modern köntösű újraértelmezése, akárcsak a sokezer éves múltra visszatekintő hangszerek
(didgeridoo, doromb) újszerű, modern használata, elektronikával, effektekkel, és más zenei stílusokkal vegyítésével.

Ha élőben megnéznétek a zenekart, itt játszanak legközelebb:

2015.06.26 – Route 66 (Csepel)
https://www.facebook.com/events/473093872847592/

facebook.com/umbramusicae

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt