Keresztény zene – Új néven a Bicskei Istendicsőítők

Keresztény zene
Z. László

Z. László

Az AMFI Alsóörs adott helyet a június 17-18-án első alkalommal megrendezésre kerülő Egyházi Könnyűzenei Találkozónak. Itt találkoztam az AcCordis zenekarral.

Régóta komolyabban is foglalkoztat a keresztény zene. A keresztény zene, mely nem csak liturgiákon szólal meg, nemcsak templomokban hallhatjuk; ott van mindenhol. Tavaly egy Gospel koncert kapcsán (Gyémánt Gospel kórus) tapasztalták többen meglepődve, hogy műfajtól függetlenül a világ legnagyobb zenészeitől sem áll távol isten dicsőítése, sőt… Említhetnék sikeres magyar előadókat, akik szívügyüknek tekintik a keresztény könnyűzenét, de valahogy még sincs ennek igazán “hangja”, mind a világiak, mind a keresztények közül sokan gondolják úgy, hogy a keresztény zene erősen kötött műfaj. Ez nem igaz, sőt én úgy gondolom, a keresztény zene az, mely ledönthet falakat, melyek a világi emberek és a keresztények közt állnak (én mentem neki már ilyen falnak).

Örömmel vettem hát, amikor egy ismerősöm felhívta rá a figyelmemet, hogy Alsóörsön, az AMFI egy két napos Egyházi Könnyűzenei Találkozónak ad helyet. Azt éreztem, hogy a szervezők nem kis feladatot vállaltak magukra, és bár a helyszínről, programokból kiderült, hogy a rendezvény nem kíván versenyezni a nagyobb fesztiválokkal (inkább családias), szombat délután megérkezve rögtön tapasztaltam: a keresztény zenének is kell marketing! (Erre még visszatérek.)

AcCordis zenekar
AcCordis zenekar

Szinte semmit nem tudtam a helyszínről, a … térkép tett róla, hogy még eldugottabbnak tűnjön, mint amilyen eldugott valójában, de aztán láttam, jobb helyszínt nem is találhattak volna. Megérkezésünkkor a nagyszínpadon már az esti misére próbált az AcCordis zenekar. Néhány blues és rock dallam elég is volt ahhoz, hogy megkérdezzem a zenekar vezetőjét, Szabó Imrét: a szentmisén is ezt fogjuk hallani? Kicsit reménykedtem benne, hogy a válasz igen lesz. Nos: igen. Innentől tovább már nem is nagyon kellett kérdeznem; Imre profi menedzser módjára mondta el, amit a zenekarról tudni kell (és megtalálható a Bicskei Plébánia honlapján):

2018 év elején bicskei fiatalok és környékbeli fiatal házasok összejöttünk, hogy alapítsunk egy zenekart és ezzel az eszközzel hirdessük az Evangéliumot. Képzett és nem képzett zenészekből állunk, zenekarunkban található dobos, gitárosok, énekesek, szaxofonos, hegedűs. Eredetileg évi egy koncertet terveztünk, de látva, hogy mennyire nagy a vágy a keresztény könnyűzenére Bicskén és környezetében, komolyabban kezdtük venni azt, amit csinálunk. Megalakulásunkat az első dicsőítésünktől számítjuk, mely 2018. június 15-én került megrendezésre. Azóta magunk mögött tudhatunk több koncertet/dicsőítést, számtalan szentmisén, keresztelőn, bérmáláson és elsőáldozáson való szolgálatot, valamint Szentségimádást.

Szívesen elfogadunk felkéréseket környező települések rendezvényein való szolgálatra. A zenekar egyik jellegzetességének számít, hogy a már meglévő, ismert keresztény könnyűzenei dalokat átdolgozzuk és a mai, illetve a beat korszak nagy stílusaiba ültetjük, azok dallamvezetéseivel keverjük, megtartva az eredeti keresztény könnyűzenei művek értékeit, tiszteletét.

A zenekar Bicskei Istendicsőítők néven jelent meg eddig, ám mostantól AcCordis néven folytatjuk.

A névváltás azon persze nem változtat, hogy ők a bicskei istendicsőítők. Az esti excellenciás Dr. Udvardy György érsek úr és főtisztelendő Berkes Péter plébános úr egyházi vezetők által celebrált istentiszteleten és szentmisén, a zenei szolgálatot Szilas Imre (zeneszerző és orgonaművész) vezetésével az AcCordis zenekar adta. A szentmisét a Mária Rádió közvetítette.

Laudate együttes

A szentmise előtt a Laudate együttes koncertjét élvezhettük, utána a Misztrál együttes produkciójára már nem tudtunk maradni. A szervezők célja hagyományteremtés volt, így jövőre mi is komolyabban készülünk.

Itt térnék vissza a marketingre:  a jövőben média partnereinkkel kiemelt figyelemmel fogjuk kísérni a keresztény zenei életet és a magyarzene.eu 2023 -ban részt fog venni egy keresztény zenei fesztivál szervezésében (a helyszínt még keressük).

facebook.com/accordis/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Retro Tabán

A Szent István Nap programsorozatának része

Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között.

Kovács Kati

Életműkoncertet ad Kovács Kati

A népszerű énekesnő több mint öt évtizede tartó pályafutása legjobb dalai közül válogat szeptember 12-én, a Budapest Kongresszusi Központban

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt