Keresés
Close this search box.
A kötelező online jelenlét ellen tüntetett a zenekar!

Itt az új The Carbonfools klip, amiben a zenekar kicsit besokallt a digitális nyomástól…

Igen tudjuk, hogy lassan legalább annyit kell(ene) foglalkoznunk a közösségimédia-felületekkel, mint a zenékkel… frusztrál is minket, de úgy gondoltuk azzal húzzuk ki a dolog méregfogát, hogy dalt írunk belőle

– mondta Fóris-Ferenczi Gábor, a The Carbonfools énekese.

Nézd meg az új klipet ITT!

 

A menedzsment, az imádott ’socialmediás’ segítőnk, és persze a haverok is folyamatosan bökdösnek minket, hogy toljunk már valami ’kontentet’…, de amikor együtt van a zenekar, akkor azzal a dologgal foglalkozunk, amiért találkoztunk: dalt írunk, koncertműsort hegesztünk, megbeszélünk, és egyszerűen elfelejtődik.

Amikor a gyerekkórus részt vettük fel ehhez a dalhoz, külön megkértünk valakit, hogy fél óránként piszkálgasson minket, hogy ugyan legalább egy képet készítsünk már a dologról

– meséli Titusz, a zenekar dj-je.

Most egy kicsit kezdünk olyannak tűnni, mintha mi egész nap a kandalló előtt ülve csak minőségi szépirodalmat és a mélyfilozófiai műveket olvasnánk, és ezeket vitatnánk meg szűk szakmai körökben, de ez nem igaz. Ugyanúgy nézzük hírfolyamokat, mint bárki. Együtt röhögünk a tartalmakon, amiket a közös ’csetbe’ dobálunk vagy akadunk ki azon, ha valaki idióta

– folytatja Gábor.

A videó története szerint az énekes „gonosz énje” három olyan influenszert rabol el, aki teljesen felesleges dolgokkal szemeteli tele a közösségi oldalakat. Majd „bosszúból” egy értelmetlen kihívásra kényszeríti őket.

Nem volt cél, hogy elképesztően magvas életbölcsességet adjunk át a dalban, annyit szerettünk volna elmondani, hogy néha már terhes a kötelező online jelenlét, hiszen mi azt szeretjük, ha szemtől-szemben állhatunk a közönséggel, és együtt bulizhatunk

– meséli az énekes.

A zenekar előző klipjében, a Szobadiszkóban  már felbukkant egy rapper srác, aki most is írt egy részt az új dalba.

Charga pont ott volt Titusznál, amikor vettük fel az első demo-részeket, még nem is volt meg a teljesen koncepció, úgyhogy a legjobbkor állt elő az ötleteivel. Azonnal lecsaptunk a soraira, ahogy a klipet készítő Compact Crew is, akik külön részt adtak neki is a videóban. Most először dolgoztunk ezzel a stábbal, de nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, köszönjük nekik

– meséli az énekes.

Az új dalt élőben azok hallhatják majd először, akik elmennek augusztus 10-én a Kobuci Kertbe, a koncertre!

Ez az egyik kedvenc helyszínünk, próbálunk mindig valamilyen extra műsorral készülni, és az már biztos, hogy Chragával lesz egy külön blokk. A további meglepetéseken még dolgozunk, tehát simán feltűnhetnek szinte sosem játszott dalok, de az is lehet, hogy vendégzenészekkel dolgozunk át egyet-egyet valamilyen meglepő formában

– zárta Gábor a tervekről szőtt mondanivalóját!

The Carbonfools a Facebookon
The Carbonfools az Instagrammon

A kötelező online jelenlét ellen tüntetett így a zenekar!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Storyum zenekar

Storyum | Így kell felépíteni egy dalt

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt