Keresés
Close this search box.

Storyum | Így kell felépíteni egy dalt

Storyum zenekar
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

Adott egy jó zenekar profi zenészekkel, énekessel, vokállal, mely zenekar ráadásul tudja, hogyan kell ötvözni hangszeres zenével az elektronikusat. Adott a kiváló zene a hozzá tartozó szöveggel. Adott a jól kidolgozott hangszerelés és adott hozzá egy világhírű szimfonikus zenekar is. Ja, és ezzel még koránt sincs vége: hibátlan stúdió munka, minőségi videó felvétel és úgy összességében megalkotott szép képi világ. A sajtó kommunikációba bele köthetnék ugyan, de egyrészt ez a dal megrendelésre készült, másrészt életútjának koránt sincs vége, sőt… Amit még külön ki kell emelni, az az igazi értelemben vett produceri munka, mert egy ilyen produkció ugye pénzbe kerül és a producernek nem csak annyi a dolga, hogy pár órát molyol a számítógép előtt. (A megrendelést valakinek meg kellett szerezni.)

Ok, lássuk a Storyum zenekar, Köztünk nincs határ “hivatalos” leírást:

Storyum – A Felvidéki Zenekar, amely a határokon is átível

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel. A felvidéki zenészekből álló banda kiemelkedő helyet foglal el a szlovákiai magyar zene színterén, mivel a zenéjükben előszeretettel ötvözik a rock keménységét és a különböző dallamok líraiságát.

Koncertjeiken a sajátos dallamvilágukkal fűszerezett szerzeményeik hallhatóak, amelyekben az elektro- és szimfonikus zenét vegyítik a rock, pop és metál műfajjal. Az előadásokon a zene mellett a show látványos elemekkel is kiegészül, így azok számára is maradandó élményt nyújthat, akik először találkoznak a zenéjükkel.

A zenekar 2021 óta két angol nyelvű albumot jelentetett meg, a We Are The Fire és a Freedom című lemezeket, majd 2024-ben újabb mérföldkövet értek el első magyar nyelvű albumukkal, az Álmokon át-tal. Ezen az albumon szerepel a Magyar Kézilabda Szövetség felkérésére készült “Köztünk nincs határ” című dal is, amelynek elkészítésében olyan elismert szakemberek is közreműködtek, mint Cserfalvi „Töfi” Zoltán és a Budapest Scoring stúdió, amely korábban olyan világhírű produkciók zenéjén is dolgozott, mint a Wednesday sorozat és a Star Wars filmek.

A “Köztünk nincs határ” nem csupán egy rockdal, hanem egy himnusz, amely erőteljes üzenetével és energiájával ragadja meg a hallgatókat. Szövege a határok nélküli összetartozásról szól, ami egy olyan üzenet, amely összekapcsolja az embereket, függetlenül attól, honnan származnak, és ezért nemcsak a zenei palettán, hanem a hallgatók szívében is mély nyomot hagyott.

A Storyum zenekar a dal megalkotásával egy olyan kulturális értéket volt képes létrehozni, amelyben a zene és a szöveg harmonikusan összefonódva közvetíti a közös gondolatokat és érzéseket. Az alkotómunka során az vezérelte őket, hogy megmutassák, a határon túli magyarok hogyan is élik meg az anyaországgal való kapcsolatukat. A mű célja, hogy ne csupán erőinket mérjük össze, mint a sportban, hanem a magyarlakta területeken azokat egyesítsük, erősítve a nemzeti összetartozás érzését. Ezt az üzenetet a Magyar Kézilabda Szövetség is hangsúlyozta egy posztjában, rávilágítva a dal jelentőségére.

Hölgyeim és uraim, ha még nem hallották volna; a zene:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Zakeus

Zakeus

Jézus kérlek hívjál fel

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt