Egészen karácsonyig tart az idei évadfél, tele remek programokkal
Indulnak a Haydneum 2024/2025-ös évadra szóló sorozatai. Az idei évad három bérletsorozata, a Zeneakadémia Bérlet, a Fortepiano Bérlet és Bősze Ádám Haydnnal Bécsben című előadás-sorozata a historikus zene kedvelőinek kínál programokat október 7-től. A Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szervezők várják mindazokat, akik a múlt zenei kincseit a jelen legnagyobb művészeinek és ismerőinek tolmácsolásában szeretnék felfedezni.
A Haydneum Zeneakadémia Bérlet első előadásán, október 17-én a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Vashegyi György vezényletével Joseph Haydn pályájának egyik legjelentősebb alkotását, A teremtést szólaltatja meg a Zeneakadémia nagytermében. Az ikonikus mű olyan szólisták közreműködésével hangzik el, mint Szutrély Katalin (szoprán), Komáromi Márton (tenor) és Melkovics Zoltán (basszus). A sorozat további programján szerepel Händel Júdás Makkabeusa, valamint Bach Máté-passiója, amelyek 2025 tavaszán hallhatók.
A Fortepiano Bérletnek a Zeneakadémia Solti-termében megvalósuló estjein a 18. és 19. századi korhű hangszer, a fortepiano kerül a középpontba. Október 27-én, a bérlet első előadásán a fortepiano-játék holland nagymestere, Ronald Brautigam lép fel. A bérlet következő estéin a fortepiano elismert mesterei korhű előadásmóddal keltik életre a zenetörténet legnevesebb szerzőinek műveit – áll a közleményben.
Bősze Ádám most is kiveszi a részét a programsorozatból
A Haydnnal Bécsben Bérlet sorozata Bősze Ádám zenetörténész Haydnnal Londonban és Haydnnal Párizsban előadás-sorozatának folytatása, nyitóeseménye október 7-én lesz a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban. Az előadások során a hallgatók betekintést nyerhetnek Haydn korába és megismerhetik közvetlen környezetét.
A közleményben kiemelik, hogy a Filharmónia Magyarország Kft.-vel való együttműködésnek köszönhetően nemcsak Budapesten, hanem az ország számos nagyvárosában felhangzanak nagyszabású régizenei előadások: Békéscsaba, Debrecen, Eger, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, valamint Veszprém közönsége is találkozhat a Haydneum rezidens együtteseivel a Filharmónia bérletes előadásain országszerte.
Emellett a Budavári Palotanegyed, a Karmelita koncertek sorozat, a Magyar Zene Háza, a Müpa, valamint olyan nagy együttesek, mint a Capella Savaria, a Concerto Budapest, a Danubia Zenekar és a Szent István Filharmonikusok együttműködésének köszönhetően is további programokon találkozhatnak az érdeklődők a historikus zenével és a Haydneum szellemiségével.
Mint kiemelik, a Haydneum évadának különlegességei közé tartozik a világsztár tenor, Cyrille Dubois áriaestje december 18-án a Zeneakadémia nagytermében, ahol francia barokk operaáriák hangzanak el, valamint két külföldi koncertút is, november 23-án Antwerpenben, a De Singel művészeti központban a bécsi barokk muzsikáé lesz a főszerep a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában, december 22-én pedig Helsinkiben, a Musiikkitalo ad otthont a tavaly bemutatott Aki hűtlen, pórul jár című Haydn-operának.