
Storyum | Így kell felépíteni egy dalt
A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara és a Győr Symphonic Band közösen rendezi meg a 9. Győri Nemzetközi Hidas Frigyes Fúvószenekari Karmesterkurzust.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 15-én teljesen új köntösben szólalnak meg Pápai Joci dalai, és a koncert látványa is igazodik majd a hangulathoz.

Liszt Ferenc, Sibelius és Grieg szerzeményei szerepeltek a Miskolci Szimfonikus Zenekar Yamaha bérletes koncertjén hétfőn este a Művészetek Házában.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik a Felfedezések című sorozat szeptember 29-én a budapesti Müpában.

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus is fellép augusztusban Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben az OrgonaPont sorozatban.

A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES közös hangversennyel várja a zene kedvelőit.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik (cookie-k) a hálózati eszközök információinak tárolására és/vagy elérésére. Ezen technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elutasítása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és működéseket.