Keresés
Close this search box.

A Sum 41 novemberben még egyszer fellép itthon

Sum 41

A közös zenéléssel egyszer már felhagyó világhírű kanadai poppunkok nem tudtak Budapestnek ellenállni

A 2000-es évek meghatározó formációja dupla lemezzel és eddigi legnagyobb szabású turnéjával búcsúzik, és november 12-én a Budapest Sportarénában is fellép. A Sum 41 tavaly döntött úgy, hogy csaknem harminc év után befejezi pályafutását – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A Sum 41 jellegzetes stílusát pop-punk énektémák és kemény, heavy metálos zenék jellemzik. Dolgoztak együtt Iggy Poppal – ez volt a Little Know It All című dal -, a Metallica előtt pedig emlékezetes koncerten tisztelegtek az MTV Icon felkérésére. Zenéjük számos amerikai filmsikerben is hallható, például a Pókemberben, az Amerikai pitében vagy a Hajrá csajok!-ban.

Közel negyedszázad summa summaruma

A zenekar 1996-ban alakult, és a 2000-es évek első felében ért a csúcsra, amikor egymás után három nagyon sikeres lemezt készítettek (All Killer No Filler – 2001, Does This Look Infected? – 2002, Chuck – 2004). A lendület a 2010-es évekre is kitartott, hiszen a 13 Voices (2016), valamint az Order in Decline (2019) című album is rengeteg rajongót hozott.

A Sum 41 15 millió lemezt adott el világszerte, kapott két Juno- és egy Kerrang!-díjat, valamint Grammy-jelöléseket is. Bár turnéik az elmúlt években is komoly nézőszámot vonzottak, a zenekar mégis úgy döntött, egy utolsó nagy durranással elbúcsúzik. Deryck Whibley (ének, gitár), Dave Baksh (gitár), Jason McCaslin (basszusgitár), Tom Thacker (gitár) és Frank Zummo (dob) idén tavasszal még egy dupla albumot is piacra dobott Heaven :x: Hell címmel, az anyag egyik része vicsorgó, energikus pop-punk dalokból, a másik fele heavy metál számokból áll.

A búcsúturné európai részét a Sum 41 több mint 35 ezer rajongó előtt fogja lezárni a párizsi La Défense Arenában. A koncertsorozat jócskán belenyúlik 2025-be is.
A kanadai együttes többször játszott a VOLT Fesztiválon és a Szigeten is, legutóbb, 2019-ben a Budapest Parkban lépett fel Magyarországon.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Storyum zenekar

Storyum | Így kell felépíteni egy dalt

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt