Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’, és ahogyan a cím is utal rá, a rajta hallható dalok megmutatják az igazán nagy magasságokat és mélységeket is.

A második nagylemez!


2019 végén a zenekar egy boldog időszak, teltházas koncertek, alkotótábor és rengeteg jó élmény után érkezett meg a legmélyebbre, mikor az egész világon beütött a pandémia.

– Mindenkinek átállt az agya a rossz érzésre. A mennyet és a poklot is megjártuk, és persze mi sem tudtuk átugrani a karantén dalokat, mint például a “Tavasz”, amiben a boldogságot kerestük – beszélt Csé az elmúltról.

De most újra a hűrok és a grúvok közé csaptak!

Follow the Flow

– A csúcson hagytuk abba egy időre, aztán újra éreztük a reményt, mikor egy teltházas Budapest Park koncerttel tértünk vissza 2021-ben – mondta Fura Csé. – Az album koncepciója hamar összeállt a fejemben, a cím pedig két értelmezésben is nézhető. Ég és föld, azaz menny és pokol, amit megjártunk, a kettő közötti különbség pedig tényleg ég és föld. Nem lehet összehasonlítani!”

Ahogy a zenekar fogalmazott, az elmúlt hónapokban egy sinus-görbét írt le az életük, az elkészült album pedig teljesen végigköveti a pandémia időszakát.

Az elején nagyon fentről indul a szerzemények hangulata, majd jön a mélypont, utána pedig A holnap küszöbén című dalnál ismét pozitívvá válik a hangvétel, átlendül a nehézségeken, és a végén kicsúcsosodik. A dal címek is a meleg és hideg árnyalatok között ingadoznak ezen a bizonyos Sinus-görbén.

– A borítón is látható: mögöttünk a teltházas Budapest Park, előttünk pedig az apokalipszis időszaka van ábrázolva. Látható, hogy mennyire mások lettek a körülmények – mesélte Fura Csé.

A korong megjelenése után néhány nappal, szeptember 17-én élőben is meghallhathatja a közönség az új dalokat a Budapest Parkban, ahol persze a korábbi kedvenc slágerek is megszólalnak. A lemez fizikai formában már a MOL-kutakon megvásárolható!

Benzinkutakon lehet kapni az albumot… cédén? Follow the Flow!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.