Re:találkozások 40 év után – itt a Carson Coma új klipje!

Carson Coma érettségi
Julio

Julio

Ezt a dalt a fiatal Giorgio küldi a még fiatalabb Giorgio-nak!

A tavalyelőtti év felfedezettje újra hallatt magáról – és milyen jól tették!

A Carson Coma legfrissebb videójában egy negyven éves érettségi talákozót mutat be. A tagok előre repülve az időben, már megöregedtek, eltávolodtak egymástól és most nekiállnak nosztalgiázni.

Az egykor reményteljes gimnáziumi banda tagjai rendesen megőszültek…, az egyik konteohívő lett, a másiknak „nagyon bejött az élet” és sikeres üzletember, de a többségükből egyszerű „átlagember” lett, akik kicsit maguk is megszürkültek a hétköznapokban.

Ebben az alternatív valóságban a zenekar tagjai a gimi kezdetekor még ugyan egy zenekart alkottak, de középiskolai mindennapok nem tettek jót a barátságuknak. Hamar feloszlottak, nem nyertek Fonogram-díjat, nem adtak teltházas koncerteket, nem kaptak platinalemezeket.

A klipet Fazakas Lőrinc rendezte, akivel a Carson Coma nem először dolgozott együtt, vele készítették a ‘Kék Hullám Kemping’ című balatoni videójukat is.

A maszkmestereknek köszönhetően a kisfilmben most megnézhetjük, hogy a tagok miként öregedhetnek majd meg, és hogy ezt miként dolgozzák majd fel.

A dal és a videóklip is a magában sokat mond a középiskolai hierarchiáról, a bullying intézményéről, illetve arról, hogy ezeket az „élményeket” hány évtizedbe telhet valakinek feldolgozni, elfelejteni.

Ezt a dalt a 22 éves Giorgio küldi a 17 éves Giorgio-nak – mondta immáron a valós idősíkunkban Fekete Giorgio a zenekar énekese.

A Carson Coma egy 2018-ban alapított magyar alternatív rockegyüttes. Zenéjükre jellemző a pozitív üzenet, a humor és a fiatalos bohóság.

2018 szeptemberében a zenekar kiadta első single-jét ‘What A Time To Be Alive’ címmel, melyhez egy videóklipet is készítettek Komróczki Diána rendezésében. 

2018 végén készítettek egy live sessiont a Hintaló iszodában, mely keretein belül tették közzé először online is hallható formátumban ‘kreolkék pillanatok’ című első magyar nyelvű dalukat.

2019 elején felvették első nagylemezüket Corduroy Club címen a Stamusic stúdióban, a felvételért és a keverésért Zwickl Ábel, a masterelésért pedig Stámusz Ferenc volt a felelős. A lemezen a koncerteken rendszeresen eljátszott dalokon kívül még élőben soha elő nem adott szerzemények is felcsendülnek.

2019 októberében a 04. Magyar Klipszemlén négy díjat nyert az együttes, köztük a legjobb klipért járó fődíjat a ‘Song About My Grandma’ videójával, de a ‘Nem Vagyok Ideges’ című live session-videóval a legjobb performanszért járó elismerést is megkapták.

2019 novemberében jelent meg a Carson Coma harmadik videóklipje, a ‘Peti és Én’, mielőtt egyéves fennállását ünnepelte volna a zenekar az Akvárium Klub teltházas KisHalljában.

2020 februárjában jelent meg a zenekar negyedik videóklipje, az ‘Én Még Sohasem’, ami az addigi legpozitívabb visszajelzést kapta a közönség részéről – a megjelenés után néhány nappal teltházas koncertet adtak a Dürer Kert Nagytermében.

2020 tavaszán pedig a Carson Coma Fonogram-díjat nyert az év felfedezettje kategóriában – amely a közönségtől érkező rengeteg pozitív visszajelzésen túl az addigi legnagyobb szakmai elismerésüket jelenti.

A zenekar a való életben viszont 2020-ban az év felfedezettjeként megnyerte a Fonogram-díjat, 2021-ben pedig a Lesz, Ami Lesz című második albumukat az ‘év hazai alternatív vagy indie rock lemeze’ kategóriájában jelölték a díjra, ami még ebben az évben elérte a platinalemez titulust.

A Carson Coma következő lemeze pedig márciusban jelenik meg, melyet egy vidéki turnét követően a fővárosban először június 10-én a Budapest Parkban mutatnak majd be.


Ezt a dalt a fiatal Giorgio küldi a még fiatalabb Giorgio-nak

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Muzsikál az erdő

Muzsikál az erdő

Október elsején Gyula-Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében, másodikán pedig Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn, a “csodabogyós” erdőben várják a közönséget.