Keresés
Close this search box.

1 folyó – 10 ország – 10 fiatal előadó

D10 Bolyki

Osztrák előadóval debütál a nemzetközi zenei Duna-projekt

A magyar szervezésű D10 – Duna Projekt az osztrák trombitás zeneszerző Simon Plötzeneder szerzeményével debütál július 10-én a ProVibe Studio YouTube csatornáján. Érkezik a “Gateway to the East”.

“A Duna a világ legnemzetközibb folyója. Sokat mesélhetne nekünk a múltról, de ami a lényeg: közös! Egymás mellett élünk, és szeretnénk megélni a szépségét mindennek, ami közös bennünk, és mindennek, amiben különbözünk. Ehhez pedig az egyik legszebb eszköz áll rendelkezésünkre: a ZENE.”

– írja Bolyki Tamás, a D10 – Duna Projekt művészeti vezetője

A felvétel napján találkoztak először a zenészek és az énekesek

Mind a 10 Duna-menti országból egy-egy fiatal előadó írt dalt a “The Vein of Europe” című albumra, amelyet aztán fel is vettek Magyarországon. Érdekesség, hogy a szólisták a felvétel napján találkoztak először Bolykival és zenekarával, amely kísérte őket.

Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett a projekt: az első dal július 10-én jelenik meg, ezután 2 további single vezeti fel a teljes albumot, ami ősszel várható.

Bolyki Tamás jazz-gitáros és zeneszerző, a Bolyki Tamás Quartet alapítója, és a Beat rádió zenei szerkesztője. Nagy hangsúlyt fektet produkcióinak mondanivalójára, tematikusan felépített műsoraiban egy mai, fiatal zenész világszemléletét, mondanivalóját és értékválasztását mutatja be.(Hajógyár)

A D10 – Duna Projekt weboldala:
https://www.provibe.hu/home

A D10 – Duna Projekt előadói:
Németország: Alexandra Lehmler (szaxofon)
Ausztria: Simon Plötzeneder (trombita)
Szlovákia: Sisa Feher (ének)
Magyarország: Tamás Bolyki (gitár)
Horvátország: Ivan Pesut (gitár)
Szerbia: Gorica Sutic (ének)
Románia: Elena Mindru (ének)
Bulgária: Zhivko Vasilev (kaval)
Moldova: Cristian Chiaburu (basszusgitár)
Ukrajna: Kateryna Kravchenko (ének)

A szólistákat a Bolyki Tamás Quartet kísérte.

A D10 – Duna Projekt a hazai ProVibe Studio debütáló projektje.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt