Keresés
Close this search box.

Budapesti döntő előtt a Fülesbagoly – ők versenyeznek a fődíjért!

Fülesbagoly Tehetségkutató zenei közönség budapesti döntő legjobb
A július 4-diki eseményen jelen lesznek a Majdnem Híres Rocksuli hallgatói annak érdekében, hogy a leendő menedzserek és a fináléban fellépő együttesek egymásra találhassanak.

Kobuci Kertben lesz a helyi döntő, ki lesz a legtehetségesebb?


Kialakult a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató döntős mezőnye. A könnyűzenei versenyre 140 együttes, közel 600 zenész jelentkezett, és egy előzsűrizés során közülük 10 produkció jutott a fináléba

A döntő július 4-én lesz a Kobuci Kertben, ahol minden zenekar 15 perces koncertet ad, a nap végén pedig a zsűri és a szervezők közel 30 díjat adnak át. Az eseményre szeretettel várjuk a sajtó képviselőit!

Helyszíne a városi döntőnek a Kobuci Kert lesz – aki még nem tudná, ez Budapest III. kerületében, a Fő tér 1. alatti Zichy-kastélyban található, ahová a belépés ingyenes lesz.

Ha még nem hallotta volna az időpontot, akkor most megtudja: 2021. július 4.-én, azaz vasárnap 12:00-tól csapnak a húrok közé a már bejutott formációk, hogy a díjátadó fél nyolc után elkezdődjön…

A döntőbe jutott zenekarok:

Ben T Kadar
Beneath My Skin
Feketepéter
Ineffable
Nagy Ábel Márton
No Idea!
*Quack*
Petricor
The Dreamcatchers
VelvetNoise

A zsűri tagjai pedig nem mások, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége – Hanosz főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Harcsa Veronika énekes, dalszerző, valamint Warnusz Zsuzsa Artisjus-díjas zenepedagógus, zenész, hangszerelő

Extra produkcióként is van fellépő, mégpedig a Kontraszt, amely a tavalyi, debreceni Fülesbagoly Tehetségkutató nyertese, és a 2020-as Öröm a Zene fődíjasa…

Belépő? Belép nincsen, azaz van: a Te jelenléted!

Ez történt idáig: idén májusban, még a pandémia végén Debrecenben indult az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat, a Nagyerdei Víztoronyban, ahol egy helyi zenekar, a Heavy Brains végzett az első helyen. A könnyűzenei verseny ezúttal Budapesten folytatódik, a fővárosi döntő július 4-én, vasárnap déltől lesz a Kobuci Kertben.

Fülesbagoly Tehetségkutató legjobb zenei közönség

Korábban félő volt, hogy nem tudják közönség előtt megrendezni a tehetségkutatót, de úgy tűnik, a járvány enyhülése teret engedett a élőben előadott műveknek!

A verseny során közel 30 díjat adnak át a szervezők, köztük fesztiválos fellépéseket, rádiós játszást, különböző tárgynyereményeket, zenekari fotózást, videókészítést és egy kislemez elkészítését a Pinewood Studioban. A döntőben megválasztják a legjobb zenészt, a legjobb énekest és énekesnőt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dobost, illetve a legjobb frontembernek átadják a Siklósi Örs Díjat. Az első helyezett automatikusan részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 3.000.000 forint

A július 4-diki eseményen jelen lesznek a Majdnem Híres Rocksuli hallgatói annak érdekében, hogy a leendő menedzserek és a fináléban fellépő együttesek egymásra találhassanak, adott esetben kialakulhasson közöttük munkakapcsolat.

Kora este kiderül, ki lesz a legtehetségesebb budapesti Fülesbagoly!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt